hamburg

A Bundesligában szereplő Hamburg megegyezett a PSV együttesével: ennek értelmében a svéd Marcus Berg egy évig a Philips stadionban játszik majd, kölcsönben. A Groningen játékosaként a holland bajnokságba már belekóstolt Berg tavaly lett az észak-németek futballistája, de nem tudta beverekedni magát a kezdőbe. A hagyományosan jó viszonyt ápoló PSV és a Hamburg már megegyezett az [...]
2010. 07. 22. 07:30
A Hamburg folytatja a csapaterősítést; a Bild szerint az északiak lecsaptak az anyagi gondokkal küszködő Schalke egyik legjobbjára. A bajnoki ezüstérmestől Heiko Westermann költözhet az Északi-tenger partjára, s a gelsenkircheni védőnek az ára sem túl magas; a „királykékek” 7.5 millió euróért engedik el a 26 éves bekket. A Hamburg Jerome Boateng távozása – a világbajnokságon [...]
2010. 07. 21. 08:05
Az Arsenal által elengedett francia válogatott védő felkeltette a Hamburg érdeklődését, az észak-németek a vb-n is szereplő Jerome Boateng manchesteri szerződése óta védőt keresnek. William Gallas korábban a Juventus csapatával tárgyalt, ám a torinóiak nem voltak hajlandóak állni a 32 esztendős játékos magas fizetését. Gallast nyár elején tette átadólistára az Arsenal, azóta új scapatot keres. [...]
2010. 07. 16. 06:39
A Roma szeretné Olaszországba csábítani a Hamburg szélsőjét. Marcell Jansen ugyan nem tudta beverekedni magát a német válogatott kezdőcsapatába, ám a bajnokságban és az Európa Ligában is remekelt – a 24 esztendős futballista épp ezért több nagycsapat figyelmét is magára vonta; a Roma így komoly konkurenciával számolhat. Jansent korábban a Juventus és a Liverpool is [...]
2010. 07. 09. 08:00
A Hamburg játékosa, Eljero Elia idén nem hagyja el az északi együttest annak ellenére, hogy rengeteg ajánlattal kecsegtetik. A közelmúltban a Juventus hangoztatta, hogy szeretné megszerezni a trükkös szélsőt, ám úgy tűnik, hiába – a vb-re is utazó 23 éves labdarúgó a következő évet még a fejlődésnek szánja. „Csak a lapokból értesültem a Juventus érdeklődéséről, [...]
2010. 06. 04. 08:58
A nyáron nagy átalakítást tervező Juventus szeretné megszerezni a Hamburg holland válogatott szélsőjét. Eljero Elia idén robbant be a köztudatba, remek cseleinek köszönhetően több nagy klub is felfigyelt rá. A Tuttosport szerint az érdeklődők közé sorolható a Juventus is, az olaszok mestere, Luigi Del Neri örömmel látná a hollandot. Az idei vesszőfutáshoz hasonló még egyszer [...]
2010. 06. 01. 19:33
Habár a magyar szélső több Eredivisie-év csapatában is szerepelt, a hamburgiak inkább holland válogatott csapattársát nézték ki maguknak. A Hamburger Morgenpost szerint az Eindhovenben 2011-ig szerződéssel rendelkező támadó középpályás, Ibrahim Afellay 10 millió euróért igazolhat a kikötővárosba. A keretében több holland játékost – Mathijsen, Castelen, Elia, Van Nistelrooy – is foglalkoztató Hamburg idén csalódást okozott [...]
2010. 05. 20. 11:11
Roberto Mancini, a Manchester City szakvezetője a Manchester Evening Newsnak nyilatkozva elárulta, hogy akár a héten megegyezhetnek a játékos klubjával. A City és az Európa Ligából a négy között kieső Hamburg a játékos árával kapcsolatban már dülőre jutott; eszerint Jerome Boateng 15 millió euróért költözne Angliába. A 21 esztendős futballista a védelemben, de egy sorral [...]
2010. 05. 10. 18:52
A 33 éves támadó jó formában volt az elmúlt időszakban, ennek ellenére Bert van Marwijk szövetségi kapitány egyelőre nem számol vele, miközben két csapattársának, Eljero Eliának és Joris Mathijsennek küldött meghívót. Ez azt jelenti, hogy a korábban a Manchester Unitedben és a Real Madridban is futballozó csatár már csak akkor utazhat a dél-afrikai világbajnokságra, ha [...]
2010. 05. 04. 08:24
Úgy tűnik, Dárdaiék elveszítik egyik legjobbjukat, Gojko Kacar ugyanis nyáron minden bizonnyal távozik a német fővárosból. A fiatal középpályásért kis túlzással szinte egész Európa sorban áll; az olaszországi kérők mellett legutóbb az Európa Ligában elődöntős Hamburg is sorompóba szállt. A Hamburger Morgenpost szerint az észak-német csapat vezetői azt fontolgatják, hogy ajánlatot tesznek a 23 esztendős [...]
2010. 04. 21. 15:02
Olvasói sztorik