Miskolc polgármestere is támogatja, hogy a kilakoltatási moratórium ne vonatkozzon azokra, akik a Fészekrakó-program során jutottak lakótelepi lakáshoz, és "tönkre teszik az ott élőket".
Rogán Antal szerint nem ragaszkodnak a kétharmad-egyharmad kormánypárt-ellenzék arányhoz, mindamellett a 14-15 bizottsági elnöki posztokból ötöt adnának át.
A kétharmad biztosítja a stabilitást, ám a kormány folytathatja a kiszámíthatatlannak tűnő gazdaságpolitikát – írja a magyar parlamenti választások eredményéről a Neue Zürcher Zeitung.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség reméli, hogy az újraválasztott Orbán-kormány rájön, hogy az eddig mellőzött UMDSZ is legitim, a kárpátaljai magyarság zöme által támogatott szervezet.
A hvg.hu értesülései szerint akár a katasztrófavédelem, akár a honvédelmi tárca élén jól érezné magát, de hivatalosan csak annyit mondott, ha felkérik, átgondolja.
Eldőlt a billegő körzetek sorsa, a Fidesz-KDNP-nek ismét sikerült a kétharmad: 133 képviselőjük ül majd a 199 tagú Parlamentben. A töredékszavazatokon keresztül a matematika is csak matematikai eséllyel szólhat közbe.
Az MSZP szerint tarthatatlanná vált a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának pozíciója, ezért ismételten felszólították Tarlós István főpolgármestert, hogy azonnali hatállyal menessze Vitézy Dávidot.