Ferencváros

A rendező Újpest FC honlapja szerint a klub “a IV. kerületi kapitánysággal együttműködve fokozottan ügyel majd a mérkőzés zavartalan lebonyolítására, a szigorított ruházatátvizsgálástól kezdve a stadionból történő kiléptetésig bezárólag”, s az összecsapás alatt belső kordon választja majd el a játékteret a nézőtértől. Az Újpest-szurkolók kizárólag a Mildenberger utca felől léphetnek be a stadion területére, a [...]
2010. 03. 30. 16:52
A meccs elején a vendégek játszottak veszélyesebben, az első félidő vége azonban a Haladásnak sikerült jobban: először Devecseri lövését kellett védenie a Fradi kapusának, a 44. percben pedig megszületett a Haladás gólja is, amikor a kiugró Kenesei Sipos Norbert passzából lőtt a hálóba (1-0). A második félidő ott folytatódott, ahol az első véget ért, hiszen [...]
2010. 03. 24. 08:40
Gólnélküli első harmad után Sándor Szilárd találatával a vendég Vasas jutott vezetéshez Pesterzsébeten, de a 35. percben Marko Hucko góljával kettős emberelőnyben egyenlített az FTC. A záró harmadban Beau McLaughlin emberelőnyből már a hazaiakat juttatta előnyhöz. A Vasas már a kapusát, Jozef Ondrejkát is lehozta az egyenlítés reményében, de ez csak egy újabb kapott gólt [...]
2010. 03. 23. 08:42
Ahogy arról korábban írtunk, a Ferencváros játékosa keresztszalag-szakadást szenvedett, azóta pedig már egy sikeres műtéten is túl van. Fitos számára be is fejeződött a Soproni Liga kiírása, ugyanis a legközelebb nyáron lesz bevethető. „A körülményekhez képest jól érzem magam, örülök, hogy túl vagyok a műtéten. Szombaton már a saját ágyamból szurkolhatok a srácoknak a ZTE [...]
2010. 03. 05. 15:29
Olvasói sztorik