Így konferálták fel a Mi Hazánk rendezvényén Borvendég Zsuzsannát, aki a párt EP-listájának harmadik helyén szerepel, a szimbolikus pozíciót betöltő Toroczkai és Dúró Dóra mögött.
A Székely Mihály utcáig ér az Andrássy út elején felállított színpadnál induló tömeg, de a Facebookon még nagyobb az érdeklődés Magyar Péter tüntetése iránt: az oldalán több mint 50 ezren nézik már az élő közvetítést.
Az Európai Bizottság elkülönített 500 millió eurót az európai védelmi ipar számára, annak érdekében, hogy 2025 végére az évi lőszergyártási kapacitást kétmillió lövedékre növeljék – közölte pénteken a brüsszeli testület.
A Mi Hazánk is megtartja maga március 15-ei megemlékezését, amire az „elődeinkhez híven álljunk ki közösen Magyarország szabadságáért, nemzeti önrendelkezésünkért!” jelmondattal hívták a hazafiakat előzetesen.
Az Európai Unió közel áll ahhoz, hogy elfogadja a palesztinokat Ciszjordániában támadó izraeli telepesekkel szembeni szankciókat, miután Magyarország is jelezte a támogatását – értesült a Reuters diplomáciai forrásokból.
Orosz dróntámadás érte péntekre virradóra a délnyugat-ukrajnai Vinnicja megyét, valamint az ország déli részén lévő Odessza régióját, legalább négyen meghaltak – közölték a helyi ukrán hatóságok.
A Hamász tűzszüneti javaslatot terjesztett elő, melynek része az izraeli túszok szabadon bocsátása palesztin foglyok szabadságáért cserébe, akik közül százan életfogytiglani börtönbüntetést töltenek, írta meg a Reuters.
A tíz napja hivatalba lépett köztársasági elnök, Sulyok Tamás is meghallgatta Orbán Viktor kampánybeszédnek beillő ünnepi szónoklatát a Nemzeti Múzeumnál.