élő hírfolyam

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője szerint az Izrael és a Hezbollah között vasárnap reggel lezajlott ütésváltást követően csökkent a háború kiterjedésének közvetlen veszélye a térségben, de Irán továbbra is jelentős veszélyt jelent – közölte Charles Brown, a Joáv Galant, izraeli védelmi miniszterrel folytatott, hétfő esti találkozója után.
2024. 08. 27. 10:58
Az izraeli katonai rádió jelentése szerint több mint száz katonai repülőgép akadályozta meg – fél órával a kezdete előtt – a Hezbollah tervezett támadását, amely Izrael középső részében lévő katonai létesítmények ellen is irányult volna – írja az MTI.
2024. 08. 25. 08:00
Ukrajna pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok által szállított precíziós siklóbombákat vetett be a Kurszki terület elleni légicsapásokban, és azt állította, hogy visszafoglalt „bizonyos területet" a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol Oroszország a tavasszal indított offenzívát.
2024. 08. 23. 21:22
Potenciális fenyegetésre utaló hírszerzési információk alapján csütörtök éjjel a második legmagasabb fokozatra emelték a biztonsági szintet az észak-rajna-vesztfáliai Geilenkirchenben lévő NATO-légibázison - erősítette meg Christian Brett, a németországi nemzetközi légibázis szóvivője.
2024. 08. 23. 15:37
Olvasói sztorik