Belföld

Még az utolsó pillanatban is változhat az alaptörvény. A fő változások dióhéjban: lesz Nemzeti Hitvallásunk, ami a NENYI-t váltja majd a hivatalokban, de csorba marad az Alkotmánybíróság hatásköre, Kúriává változik az LB, bekerül a magzat védelme, a magánnyugdíjak pedig ki, szabályozzák a tényleges életfogytiglanit, büntetik az eladósodást és leszállítják a bírók szolgálati korhatárát.
2011. 04. 18. 06:30
A szakma és a közönség szempontjából is sikeresnek ítélte a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált Zentai Péter László, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója. A seregszemlére több mint hatvanezren váltottak jegyet vasárnap kora délutánig, és mint az igazgató elmondta: külön öröm, hogy minden eddiginél több tizennyolc év alatti látogatott ki a Millenárisra.
2011. 04. 17. 20:30
Vona Gábor szerint a Jobbik nem cigányellenes, a pártnak egyetlen olyan törvényjavaslata sincs, amelyik különbséget tenne a cigányság és a magyarok között; a Jobbik elnöke erről mintegy ezer ember előtt beszélt vasárnap Hajdúhadházon.
2011. 04. 17. 20:17
Több mint féléves kihagyás után, idei első futásán a berlini Hoppegarten lóversenypályán vasárnap ismét nyert Overdose - tájékoztatta az MTI-t Mikóczy Zoltán, a magyar versenyló résztulajdonosa.
2011. 04. 17. 18:10
Szanyi Tibor szerint embertelenségről tesz tanúbizonyságot a kormány gazdaságpolitikája, mert a társadalom legalsó rétegeiben élők életét nehezítette meg az elmúlt egy évben hozott intézkedéseivel.
2011. 04. 17. 16:30
Schiffer András szerint az erőltetett alkotmányozással nem új időszámítás, hanem visszaszámlálás kezdődött el; az LMP frakcióvezetője a párt vasárnapi, a fővárosi Vörösmarty téren tartott rendezvényén úgy fogalmazott: "sokan vagyunk és elegen is leszünk", 2014-ben meg fog bukni a Fidesz-kormány.
2011. 04. 17. 16:26
Ellentmondásos hírek a hevesi községből: a romák szerint ötven-hatva polgárőr fenyegeti őket ostort csattogtatva, kiabálva, állítólag kiképzőtábort építenek a cigánytelep mellett. A jobbikosok a romákat hibáztatják és tagadják a kődobálást.
2011. 04. 17. 15:50
Az végszavazáson hétfőn elfogadott Alaptörvényünk fő változásai: lesz Nemzeti Hitvallásunk, ami a NENYI-t váltja majd a hivatalokban, de csorba marad az Alkotmánybíróság hatásköre, Kúriává változik az LB, bekerül a magzat védelme, a magánnyugdíjak pedig ki, szabályozzák a tényleges életfogytiglanit, büntetik az eladósodást és leszállítják a bírók szolgálati korhatárát.
2011. 04. 17. 15:40
Újraindult a devecseri házak bontási törmelékének beszállítása az ajkai timföldgyár VII-es tározójába; a mezőgazdasági területekről összegyűjtött vörösiszap szállítása - a gépkarbantartások befejezése után - hétfőn folytatódik a tavaly októberi katasztrófával érintett településeken - közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka vasárnap az MTI-vel.
2011. 04. 17. 15:10
A Le Monde szerint az alkotmány kapcsán a médiatörvényhez hasonló vitára lehet számítani Brüsszelben. A lap szerint az ENSZ szólás- és véleményszabadsággal foglalkozó jelentéstevője áprilisi látogatásán "ledöbbent" magyar tárgyalópartnerei "tekintélyelvű mentalitásán".
2011. 04. 17. 10:16
A rendszerváltó kormány bukása 1994-ben szinte törvényszerű volt, de Antall József halála az MDF sorsát is megpecsételte. A vágyak nem teljesültek négy év alatt, a „nosztalgia” a sokáig karanténba zárt utódpárt felé fordította az embereket. Az SZDSZ-t a hatalomvágy ültette az MSZP mellé, de ezzel a ciklus legnagyobb vesztesévé vált. A Sanoma Media kiadó Best of 1990-2009. emlékkönyvének aktuális számából merítettünk.
2011. 04. 17. 06:45
Győr 4. választókerületében a február elején elhunyt Ottófi Rudolf alpolgármester mandátumának sorsáról döntenek az időközi önkormányzati választáson, a Bács-Kiskun megyei Kunpeszéren pedig polgármestert választanak.
2011. 04. 17. 06:44
Újabb nagyszabású demonstrációt helyeztek kilátásba a rendvédelmi szakszervezetek vezetői szombat este arra az esetre, ha 15 napon belül nem sikerül megállapodniuk jogaik védelméről a kormánnyal.
2011. 04. 16. 21:40
Öt jobbikos parlamenti képviselő büntetőfeljelentést tesz az ellen a rendőrparancsnok ellen, akinek a vezetésével pénteken Hajdúhadházon garázdaság miatt előállítottak, majd őrizetbe vettek öt embert - közölte Gyüre Csaba országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke szombaton.
2011. 04. 16. 19:29
Az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül hétfőn, melyre minden magyar ember büszke lehet, a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig a magyarok élete is könnyebbé válik - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton.
2011. 04. 16. 19:06
Tizenegyről tizenhárom órára nőtt az Ukrajnába tartó kamionok várakozási ideje a Záhony és Csap közötti határállomáson - közölte a rendőrség szombaton késő délután.
2011. 04. 16. 19:02
Olvasói sztorik