Nem rendeli el vagyonnyilatkozati eljárás megindítását Simor András jegybankelnökkel szemben Géczi József Alajos, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke.
Hat héttel a budai Gellért térről való indulás után várhatóan pénteken a pesti Fővám térre érkezik a 4-es metró déli alagútépítő szerkezete - tudta meg az MTI városházi forrásokból.
Nem született megállapodás azon a hétfő esti találkozón, amelyet Lendvai Ildikó pártelnök kezdeményezett a sajtóban fiataloknak nevezett vezető szocialista politikusokkal - tudta meg az MTI.
Lendvai Ildikó szerint Orbán Viktor is tudja, hogy kormányra kerülése után sem folyósíthatná újból a 13. havi nyugdíjat. A szocialista pártelnök nyílt levélben kérdezte meg a Fidesz elnökétől, mit tenne a 13. havi nyugdíjjal, ha kormányra jutna. Megkéri arra is, hogy udvariasabban válaszoljon, mint Dávid Ibolyának.
Vádemelési javaslattal zárta le kedden a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) a Szabó Loránd ellen indított nyomozást, Dombóvár volt szocialista polgármesterét vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják - közölte az MTI-vel a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
Tűz ütött ki a francia Michelin cég nyíregyházi gumiabroncsgyárában kedden kora délután; a lángokat hamar eloltották, személyi sérülés nem történt, s a kár is jelentéktelen - közölte Pernyák Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.
Kedden egész nap erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak keleten szakadozik fel helyenként a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, főként északon zivatar, helyenként felhőszakadással. Szerdán már kisüthet a nap.
Kamion és személyautó ütközött kedden kora délután Almásfüzitő belterületén a volt Timföldgyárnál, a személyautóban egy ember meghalt - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának mai üléséről megfutamodott Varga Zoltán, a sportot és turizmust is felügyelő önkormányzati miniszter - állítja a Fidesz.
Kétnapos országos közlekedésbiztonsági akciót tart szerdától a motorkerékpárosok ellenőrzésére a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-vel.
Elrendelte a nyomozást a miskolci nyomozóügyészség a június 14-ére virradóra Körömben történt tömegverekedés ügyében - mondta Martossy György, főügyészségi csoportvezető ügyész, sajtószóvivő az MTI-nek kedden.
Késsel megszurkálta verekedő fiát egy anya Szakolyban, a 46 éves asszony ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indult rendőrségi eljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
A romák társadalmi integrációjának elősegítése érdekében az esélyegyenlőség elvű támogatáspolitikáról fogadott el közös nyilatkozatot Bulgária, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Spanyolország - jelentette be Herczog László szociális és munkaügyi miniszter.
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke nem emlékszik arra, hogy a párt ifjúsági szervezetének finanszírozása hogyan történt, mert az operatív munkát Zuschlag János végezte teljes kompetenciával. Erről a szocialista politikus, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára tanúkihallgatásán beszélt a Zuschlag-per keddi tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Újabb jégeső okozott károkat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: Kisvárdán a sok esőtől kidőlt egy családi ház fala, az omlás szerencsére nem okozott személyi sérülést.
A Legfelsőbb Bíróság tegnap megválasztott elnöke elfogadhatatlannak tartja a bíróságokat ért politikai támadásokat. Baka András az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, az ítéletekkel lehet vitatkozni, de az igazságszolgáltatás függetlenségét nem lehet megkérdőjelezni.
A Fidesz képviselői indítványa azt célozta, hogy a 2009. évi költségvetési törvény módosításával Pécs az Európa Kulturális Fővárosa Projekt sikeres megvalósításához pályázat keretében egymilliárd forintos önrészt tudjon lehívni. Ezt gátolták meg az MSZP képviselői - áll a párt nyilatkozatában.
Az MSZP egyik legnagyobb hibája, hogy állandóan, mindenhonnét minden kiszivárog - mondta Mesterházy Attila kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A szocialisták parlamenti frakcióvezetője szerint a vitás kérdéseket egymás között kell megbeszélni.
Izraelbe érkezett másfél napos hivatalos látogatásra Bajnai Gordon miniszterelnök annak apropóján, hogy a két ország húsz éve vette fel újra egymással a diplomáciai kapcsolatokat.
Havi 7,8 millió forintos fizetése mellett másodállást vállal a jegybankelnök, ami az alkotmányjogász szerint összeférhetetlen Simor állásával, ráadásul megkérdőjelezi a jegybankelnök függetlenségét is - írja a Magyar Nemzet.