A Fidesz a Bajnai-kormány féléves tevékenysége alapján úgy értékeli, hogy a miniszterelnök a gyurcsányi politikát folytatja, és félre kell végre állnia a változás útjából.
Veszélybe került a Zala, Vas és Somogy megyében szolgáló mentőhelikopter működtetése a sármelléki repülőtér bezárása miatt – számol be a pénteki Népszabadság.
Bajnai Gordon a kormányzás átvételekor nem várta, hogy fél év alatt ennyi mindent el tud érni az ország. A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy hat hónapja állt fel az általa vezetett kabinet.
A piaci árnál esetenként harminc százalékkal drágábban vásárolhatnak csak papírt és irodaszert az állami és önkormányzati intézmények a következő egy évben, miután ismét az Ápisz-BudaPiért (ÁBP) nyerte a kiírt pályázatot - írja a Magyar Nemzet pénteki száma.
A H1N1 világjárvány (ún. pandémia) kapcsán kibontakozó oltási vita jól tükrözi a magyar közállapotokat – írja dr Czeizel Endre A szakértelem trónfosztása című írásában az ÉS-ben.
Kovács László szívesen vállalna szerepet az MSZP-ben, ha haza kellene térnie és akár a miniszterelnök-jelöltséget is komolyan fontolóra venné. Az uniós biztos erről a Világgazdaság Online-nak adott nyilatkozatában beszélt csütörtökön.
Felülvizsgálati kérelmet nyújtotta be Molnár Oszkár, Edelény polgármestere az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) határozatával szemben a Fővárosi Bírósághoz csütörtökön - tájékoztatott a borsodi város polgármesteri hivatalának kabinetirodája.
Korai lenne hivatalosan uniós biztost jelölni a lisszaboni szerződés hatálybalépése előtt - mondta Bajnai Gordon csütörtökön egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.
Nagykövetté nevezik ki Szent-Iványi Istvánt - értesült az MTI szabad demokrata forrásból csütörtökön. Az MTI úgy tudja: az SZDSZ-es politikus már jelezte is, hogy emiatt lemond pártja országos tanácsának elnöki posztjáról.
A Nyíregyházi Főiskola campusa nyerte el idén a világ legjobb középületének járó nívódíjat a Prix d'Excellence elnevezésű nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton. Az elismerést ünnepélyes keretek között csütörtökön adták át a főiskolának Nyíregyházán.
Újabb tíz hónapot csúszik a 4-es metró kivitelezése, miután az alagútfúrást végző Bamco konzorcium az eredetileg tervezett 22 hét helyett csak 50 hét alatt tudja megépíteni az alagutat a Baross térig - mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója.
Újabb 20, így idén összesen már 47 térfigyelő kamerát szereltek fel a főváros XIII. kerületében. Az önkormányzat eddig 90 millió forintot költött a térfigyelő rendszer bővítésére.
Várhatóan több, mint tízórás szavazás lesz november 3-án a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról. A tavalyinál ugyanis majdnem kétszer több - háromezret meghaladó számú - ajánlási pontról voksolnak a képviselők.
Az SZDSZ célja az, hogy működtesse a fővárost és intézményeit, ezért konszenzusos politizálásra készül az önkormányzati ciklus utolsó egy évében - közölték fővárosi szabad demokrata politikusok.
Lába kelt a folyosón szárított cipőknek és ruháknak szerda délelőtt egy társasházban Pécsett – írta a Police.hu. A tulajdonos nem gondolta volna, hogy kell valakinek a használt farmere, pulóvere, zoknija és törülközője, összesen ötvenezer forint a kára, ezért feljelentést tett a rendőrségen.
A Rablási Osztály nyomozói a bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtések során megállapították, hogy az elfogott férfi négy pénzintézet sérelmére elkövetett rablással gyanúsítható.
Kutatóegyetem minősítést kaphatnak a "kiemelkedő színvonalú képzést nyújtó, a tudományos életben elismert, az Európai Kutatási Térséghez kapcsolódó" felsőoktatási intézmények - írta a Népszabadság.