Csökken 3,2 százalékkal a lakossági vízdíj november elsején Pécsett, miután a város közgyűlése csütörtökön támogatta az erről szóló polgármesteri előterjesztést.
Minden második ember fél attól, hogy a rendőrök és a civilek összecsapnak az október 23-ai ünnepségek során – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
Két éven belül megérkeznek az első új PESA-villamosok Szegedre, harminckét hónap múlva pedig már mind a kilenc megrendelt jármű a dél-alföldi város sínjein gurul majd.
Koszovói lapjelentések szerint lehetséges, hogy a múlt hét közepén 15 koszovói albán fulladt a Tiszába. Illegálisan próbáltak átjutni Szerbiából Magyarországra. A magyar rendőrök nem találtak senkit a folyóban.
Elit egyetem épül Magyarországon. Az alapító Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke. Az intézmény elsőrendű célja a magyar szürkeállomány népszerűsítése világszerte.
Írásban figyelmeztette a kulturális minisztérium Kopasz Józsefet, Nagytárkány polgármesterét a szlovák nyelvtörvény előírásainak betartására - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap.
Vas megyében eddig tizenegy önkormányzat nyert el támogatást településőr alkalmazására, az új alkalmazottak már munkába is álltak - írja csütörtöki összeállításában a Vas Népe.
Novemberben bevezetik a szociális kártyát a Békés megyei Újkígyóson, erre utalják az átmeneti segélyt, a lakásfenntartási és az óvodáztatási támogatást - írta a Békés Megyei Hírlap.
A miniszteri fizetéseknél jóval magasabb bért kapnak Bajnai Gordon volt kollégái. Bár a miniszterelnök látványosan küzd az állami cégek vezetőinek juttatott fizetések csökkentéséért, a takarékoskodás nem érinti azokat, akikkel korábban együtt dolgozott – tudta meg a Magyar Nemzet.
A munka törvénykönyv reformját szeretnék munkavállalók és munkaadók egyaránt. Az egyes pontokat illetően azonban számos nézetkülönbség adódik. A miniszter visszaterelné pályaelhagyókat.
Meglehetősen életszerűtlen még a koalíció lehetőségéről beszélni, mert jelen állás szerint a "botrányok övezte" MDF be sem jutna a parlamentbe - közölte Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere szerda este.
A liberális magyarságpolitika alapvetése, hogy a magyar állampolgársághoz minden, magát magyarnak valló és arra igényt tartó személynek joga van, attól függetlenül, hogy Magyarországon vagy külföldön él - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke.
Napi hírösszefoglaló az FN.hu cikkeiből. Sólyom László újabb törvényt küldött vissza, helytállt a Debrecen, a rendőrség pedig jogértelmezési vitába került a gárdistákkal.
Zuschlag János a hozzá köthető szervezetek pályázaton nyert pénzeiből egyes jelenlegi vádlottaknak és családtagjaiknak is utalt át különböző összegeket - mondta az egyik tanú a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalási napján.
Szent-Iványi István távozásával megüresedett az SZDSZ Kül- és Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöki pozíciója, melyet Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja fog betölteni, és csatlakozik a munkához Retkes Attila pártelnök is – derül ki az SZDSZ közleményéből.
Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt, és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, mert több olyan adatot nem vesznek fel, amely fontos jellemzője a társadalomnak - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményből.
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak szerda délelőtt a XVI. kerületi Gazdaság úton; nyolc családi házat ki kell üríteni - mondta Tószegi Péter, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.
Az FN.hu Bemondójának nem reprezentatív felmérése szerint a szavazók elsöprő többsége megadná a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak. A fórumozók érveket és ellenérveket is felsorakoztattak.
Szabó Máté ombudsman szerint törvényi alap és felhatalmazás nélkül avatkozna be a gyermekek és szülők alapjogainak gyakorlásába az egri önkormányzat készülő rendelete, amely szerint a gyerekek éjszaka csak felnőtt felügyeletével tartózkodhatnának közterületen, üzletben, vendéglátóhelyen.