A Fővárosi Önkormányzat jogi eszközökkel lép fel az engedély nélkül, közterületen elhelyezett fideszes plakátok ellen – közölte Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője.
Amennyiben gyorsabban akarunk növekedni, mint az Európai Unió, nemcsak az EU gazdaságára szabad hagyatkoznunk – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Financial Times Deutschlandnak. A kormányfő szerint reális cél a közös valuta 2010-es bevezetése.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elsőfokú ítélete szerint nem választotta külön a miskolci önkormányzat a roma gyerekeket az iskolaösszevonások eredményeképp – közölte az MTI-vel a bíróság szóvivője csütörtökön.
A pártvilágon kívüli közélet megerősítésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Fidesz elnöke, amikor a gazdasági konzultációsorozat keretében ellátogatott a Magyar Építész Kamarához.
Tagtoborzásba kezd a Fiatal Baloldal (FIB). A szervezet vasárnapi kampánynyitó rendezvényén egyébként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István, az MSZP elnöke is beszédet mond.
A miniszterelnök csütörtöki, dunaújvárosi látogatása során “közterületen be nem jelentett demonstráció miatt két esetben öt fővel szemben került sor rendőri intézkedésre” – közölte az MTI-vel a rendőrség. “A rendőri intézkedés során a bejelentés nélkül demonstrálók a rendőri felszólításra, illetőleg igazoltatásra a demonstrációt befejezték” – fogalmazta meg közleményben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Jövőre várhatóan 25 százalékkal nő a kábítószerügyi területen felhasználható támogatások mértéke - közölte Felvinczi Katalin, az esélyegyenlőségi tárca miniszteri biztosa csütörtökön az MTI-vel.
Az SZDSZ Heves megyei szervezetének felkérésére Fodor Gábor lesz az szabad demokraták egyéni képviselőjelöltje az országgyűlési választásokon Gyöngyösön - jelentette be Fodor Gábor csütörtökön.
Mintegy fél tucat tüntető transzparenseket emelt a magasba, a várakozók többsége pedig tapssal fogadta Dunaújvárosban Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert egy gazdasági fórumon.
Tóth András szerint a "kémügy" a kormány tudatos lejáratására irányuló akció volt, amelynek szálai egyes fideszes politikusokhoz is elérnek. A Fidesz cáfol, és alkalmatlannak tartja az államtitkárt.
Pénteken országszerte megemlékezéseket tartanak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulója alkalmából. A négy parlamenti párt politikusai közösen hajtanak fejet az áldozatok előtt.
Részben helyt adott Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnökének a Népszabadsággal szemben benyújtott keresetének a Fővárosi Bíróság csütörtökön. Az első fokú, nem jogerős ítélet szerint a lapnak közölnie kell: valótlan állításokat közölt Kondorról.
A milliárdos csalással és sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila tanúkénti meghallgatásával folytatódik a Jegesy András felperes által Répássy Róbert (Fidesz) képviselővel szemben indított személyiségi jogi per a Fővárosi Bíróságon (FB) januárban.
Megkezdődött Magyarország történetének legnagyobb, az Európai Unió által támogatott egészségügyi beruházása Debrecenben; az úgynevezett Auguszta-projekt főépületének alapkövét csütörtökön helyezték el a debreceni egyetem telepén.
A 2006. évi költségvetési tervezetben 346 milliárd forint fejlesztési keret szerepel uniós és hazai forrásból, amely 262 százalékos növekedés a 2005. évihez képest – tájékoztatott Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
Deutsch Tamás fideszes képviselő beadványát csütörtökön tanulmányozza a Legfőbb Ügyészség(LÜ); egyelőre nem tudni, hogy hol iktatják az ügyet, az LÜ a vizsgálat alatt nem nyilatkozik a bejelentés tartalmáról - közölte az MTI-vel a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
A Fidesz a vasárnapi, második szövetségi gyűlés előtt olyan reklámkampányt indított a jó, a rossz és a hibás dolgokról, ahol a párt nevét fel sem tüntetik. A narancsba rejtett szlogeneket a szövetségi gyűlésen töltik fel tartalommal.
Az SZDSZ elnöke a párt számára a nyolc százalék elérését jelölte meg célként a 2006-os parlamenti választásokon. Kuncze Gábor hangsúlyozta: pozitív kampányra készülnek, számukra a szavazóik a fontosak és az, hogy a programjukat minél szélesebb körben megismertessék.
Adatelírásra gyanakszik és vizsgálódik az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) körözési osztályának vezetője egy napilapban megjelent írással kapcsolatosan. Ma hivatalosan 38 ezer ember áll körözés alatt Magyarországon.
Feltehetően olasz éttermeknek szánták azt az összesen több mint tízmillió forint értékű, 1080 darab, különböző fajtájú, védett énekesmadarat, amelyeket egy román autóbuszban találtak a Zala megyei Rédicsen a közúti átkelő határőrei.
A FigyelőNet olvasóinak egyharmada nem hisz a közvéleménykutatásoknak, ha azok a pártok népszerűségét vizsgálják – derül ki lapunk legutóbbi felméréséből. Akik más véleményen vannak, azok többsége az MSZP javuló politizálását látják a siker mögött.
Az lenne a meglepő, ha több tízmilliárd forintos tenderek esetén a kieső pályázók nem próbálnának meg valamilyen módon visszakerülni a versenybe - mondta a felfüggesztett metrókocsi-tenderrel kapcsolatban a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki nem számít arra, hogy új tendert kellene kiírni.
Ismét „E-Magyarország, e-kormányzat" konferenciát
szervez november 10-11-én a Piac és Profit. A kormánytól Kóka János és Baráth Etele miniszterek, Baja Ferenc, Nagy Sándor, Jambrik Mihály, Dióssy Gábor, Juhász Gábor államtitkárok számolnak be az elmúlt évi ígéretek, tervek teljesüléséről.