Belföld

A Magyar Telefonkönyv-kiadó Társaság iskolai papírgyűjtő akciója keretében 49 tonnányi telefonkönyvet gyűjtöttek vissza. Az MTT tizenkettedik alkalommal szervezte meg a használt telefonkönyvek leadását.
2006. 09. 18. 15:00
Sólyom László a Sándor-palotában értékelte Gyurcsány Ferenc vasárnap délután nyilvánosságra került beszédét. Véleménye szerint a kormányfő morális válságba sodorta az országot. Hangsúlyozta: jogilag nincs lehetősége cselekedni.
2006. 09. 18. 13:59
A kormányfő nyilvánosságra került beszéde miatt kialakult helyzet nem befolyásolja a koalíció működését – mondta hétfőn Kuncze Gábor.
2006. 09. 18. 13:58
Eltérő véleményt fogalmaztak meg a felkért orvosszakértők azzal kapcsolatban hétfőn a Szegedi Városi Bíróságon, hogy a betegcsereügyben vádolt orvosok elkövettek-e szakmai szabályszegést az egyik idős beteg ellátása során. Az elsőfokú eljárás 2005. október 19-én kezdődött.
2006. 09. 18. 13:49
A Fidesz–KDNP-frakciószövetség felkérte Sólyom László köztársasági elnököt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az általuk alkotmányos válságként értékelt helyzet megoldására – jelentette be Semjén Zsolt. A két párt nyílt levélben fordult az MSZP-hez is.
2006. 09. 18. 13:44
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában, az öt parlamenti párt frakcióvezetőjének jelenlétében jelentette be, hogy Kovács Tamás altábornagyot, katonai főügyészt jelöli legfőbb ügyésznek. A frakcióvezetők támogatják a jelöltet.
2006. 09. 18. 12:26
Az elhangzottakkal a kormányzat és a miniszterelnök tökéletes alkalmatlansági bizonyítványt állított ki magáról – mondta Gazsó Ferenc az InfoRádiónak. Az MSZP társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke szerint ez egy diktatúrában elmegy, de demokratikus körülmények között elfogadhatatlan.
2006. 09. 18. 11:07
Az alkotmányjogász szerint a budapesti rendőrfőkapitány nem tartotta be a törvényt, amikor úgy döntött, nem oszlatja fel a tömeget.
2006. 09. 18. 10:15
A Parlament előtt folytatódott a kormányellenes tüntetés, a jelszó: „Nem megyünk haza” – jelentette a helyszínről hétfőn reggel az MTI tudósítója. Az embereknek jogunk van ahhoz, hogy véleményüket tüntetéssel is kifejezzék – mondta a kormányfő a Klubrádiónak.
2006. 09. 18. 10:05
A BBC brit hírrádió által megszólaltatott kommentátorok közül van, aki úgy véli, hogy maga a kormányfő szivárogtatta ki vasárnap délután a Gyurcsány-beszéd felvételét.
2006. 09. 18. 09:58
Gyurcsány Ferenc hangfelvételének nyilvánosságra kerülése után tüntetők egy csoportja a kormányfő lemondását követelte. Alkotmányjogilag négy út lehetséges: a miniszterelnök vagy a kormány lemond, a képviselők megbuktatják, vagy minden megy tovább.
2006. 09. 18. 09:52
Kiderült, hogy egy politikai kalandorral van dolgunk (…) akivel sem itthon, sem Európában nem lehet dolgozni. A helyzet megoldása a szocialista párt feladata – kommentálta a kormányfő vasárnap nyilvánosságra került szavait Pokorni Zoltán.
2006. 09. 18. 08:52
A frakcióülés idején a kormányüdülő épületében nem lehetett mobiltelefont használni, néhány résztvevő képviselő szerint pedig lehetetlen lett volna felvételt készíteni feltűnés nélkül – írja a Magyar Hírlap.
2006. 09. 18. 07:51
Több ezren követelték a kormányfő lemondását a Parlament előtt vasárnap késő este. A rendőrség nem avatkozott közbe, sőt elkísérte az elégedetlenek egy-egy csoportját a kormányfő háza illetve a Sándor-palota elé. Néhány rövid szónoklat és egy felrobbant petárda borzolta csak a kedélyeket.
2006. 09. 17. 22:59
Olvasói sztorik