Be kell zárni a Kossuth téri tüntetés "ingyenkonyháját", ugyanis a szerdai nap folyamán összesen öt "Köjál-ellenőrzést" tartottak a téren – mondta Gonda László.
A bizonytalan tét és az egyértelmű párttámogatás hiányával magyarázható a FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint, hogy a hírhedt Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése után jóval kevesebb ember vonult az utcákra, mint az áprilisi választási kampány során.
Aggályosnak tartja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)főigazgatójának menesztését Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki erről szerdán Egerben beszélt.
A biztosítás alapú, a külföldiek előtt is nyitott egészségügyé a jövő - jelentette ki Gyurcsány Ferenc szerdán, amikor Salgótarjánban felavatta a megújult Nógrád megyei kórházat.
Dávid Ibolya szerint a Magyar Demokrata Fórum október elsején a tavaszi országgyűlési és a 2004-es európai parlamenti választásoknál is jobb eredményt fog elérni. Az MDF elnöke erről Katona Kálmán főpolgármester-jelölttel közös kampányzáró sajtóértekezletén beszélt szerdán Budapesten.
Áder János arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy hagyja abba Orbán Viktor ellen irányuló hazugságkampányát, vonja vissza a Fidesz elnökét érintő hazug újsághirdetést, rádióreklámot és telefonos kampányt.
Az önkormányzati választások tétje nem az, hogy hány szavazatot kap a Fidesz, hanem, hogy Budapest „kiszabadul-e a balliberális erők fogságából” – mondta Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.
Még az idén tízmilliárd forintra pályázhatnak a magyarországi kórházak; az elnyert összeget felújításra és átalakításra fordíthatják - mondta az egészségügyi miniszter szerdán Budapesten.
Az SZDSZ annak tudatában állította a csepeli listájának élére Kál Károlyt, hogy III/II-es ügynök volt. Ügynökmúltja miatt az MSZP óbudai polgármesterjelöltjétől ugyanakkor visszavonták a liberálisok a bizalmat – írja a Hírszerző.
A kormány 460 millió forintos többletforrást biztosít a rendőrségnek az MTV-székház ostroma és az azt követő eseményeken szenvedett károk, illetve a rendőri készenlét és túlszolgálat költségeinek fedezése miatt.
A Fidesz Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét javasolja az általuk elképzelt szakértői kormány élére – tudta meg a Heti Válasz. A lap szerint Kovácsnak államfői ambíciói is vannak.
A kormány szerdai döntése értelmében 1,2 százalékos visszamenőleges kiegészítő nyugdíjemelést kapnak a nyugdíjasok novemberben - jelentette be Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter egy idősotthon átadásán Budapesten.
Szép jó napot kívánok, szervusztok. Először is el kell mondjam, hogy rendkívül hálás vagyok nektek, hogy aránylag jól viselitek a megpróbáltatásokat. Na jó, hát várjatok, ha mégsem, akkor persze a köszönet az túlzó. Pontosan tudom, hogy van egy-két nagyon nehéz mozzanata ennek a pár hétnek. Pontosan. Tudom, hogy az elhúzódó tárgyalások okozta sokfajta bizonytalanság az [...]
A miniszterelnök nyilvánosságra hozta másik, balatonőszödi beszédét. Ez gyökeresen eltér a két hete nyilvánosságra került záróbeszédtől: szépen fogalmaz, és a választási kampányban ismertetett MSZP-programot foglalta össze párttársainak. Már itt is keményen beszélt azonban a gazdasági kiigazítás szükségességéről.
Hétfőn a Védegylet kezdeményezésére mintegy félszáz értelmiségi, közéleti aktivista nyilatkozatban fejezte ki felháborodását a májusi Gyurcsány-beszéd tartalma és utóélete miatt, és állt ki a morális politizálás mellett.
Várhatóan a közterület-tulajdonos fővárosi önkormányzat engedélye nélkül zajlik majd a választási kampánycsend idején a hétvégi rendezvény a Kossuth téren.
A szabad demokrata ügyvivő arra hívta fel a Fidesz vezetőségének a figyelmét, hogy tisztázza a viszonyát a szélsőjobboldali demonstrációkhoz csatlakozó képviselőikkel.
A Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy még a kampánycsend beállta előtt kérjen bocsánatot, amiért csak most szerdán hozta nyilvánosságra a balatonőszödi beszéd első részét, vagyis négy hónapig titkolta, milyen megszorítások várnak még az emberekre.
A petíciót aláírók követelése nemhogy tárgyalásra, még szándékaik megismertetésére sem igazán alkalmas. Ezt az Országgyűlés elnöke írta szerdán, a Kossuth tér előtt tüntetők egy csoportjának hétfőn átadott követeléseire adott válaszlevelében.
Szerdán a déli órákban ismét elkezdődtek a szónoklatok a Kossuth téren. Jelenleg több mint százan vannak a Parlament előtt, ahol a reggeli órákban megszüntették a rendőrsorfalat.
Az elmúlt hónapokban a cselekvés bátorsága nem párosult a beszéd bátorságával - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szerdai kormányülés első, nyilvános részén. A kormányfő elnézést kért káromkodásaiért.