Belföld

Az Európa Mentőszolgálat és a Samaritanus Mentőszolgálat többségi tulajdonosa szerint minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy az alternatív mentőszolgálatokhoz kapcsolódó emberek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) korábbi főigazgatója életének kioltására irányuló merénylet előkészítésében vettek volna részt – közölte Minich József többségi tulajdonos kedden este az MTI-vel.
2006. 10. 18. 08:02
A nemrég hazánkba érkezett új Gripeneknél azt tapasztalták a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán, hogy viszonylag alacsony számú repülés után annyira elkoptak a vadászgépek futóművének kerekein a gumik, hogy az alkatrészek cseréjét kellett igényelni a svédektől – írja a Magyar Nemzet.
2006. 10. 18. 07:46
A FigyelőNet által megkérdezett szakértők egybehangzó véleménye szerint nem etnikai ügy, a bűncselekmény adott körülmények és feltételek között mással is megtörténhetett volna, függetlenül attól, hogy a szereplők között van-e roma.
2006. 10. 17. 19:42
A kormánypárti képviselők szerint a gazdaság ma is jó állapotban van, a Fidesz politikusai szerint azonban a 2005-ös zárszámadás nem sikertörténet - ez hangzott el a 2005-ös költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat folytatódó általános vitájában kedden az Országgyűlésben.
2006. 10. 17. 18:42
A szokottnál kevesebb, a FigyelőNet tudósítója szerint mintegy 10 ezer ember hallgatta kedd délután a soros Fidesz-nagygyűlés előadóit. A főszónok, Martonyi János szerint a hatalmon lévők azért agresszívek, mert kevesebben vannak mint ellenfeleik.
2006. 10. 17. 18:24
A ciprusi rendezés és a török EU-csatlakozási tárgyalások helyzetéről is szó lesz Jorgosz Lillikasz ciprusi külügyminiszter budapesti munkalátogatásán. A diplomáciai vezető Göncz Kinga meghívására szerdán érkezik a magyar fővárosba.
2006. 10. 17. 16:44
Két tolóhajó és egy vontatóhajó segítségével sikerült levontatni a zátonyról azt az osztrák hajót, amelyik hétfőn reggel 150 méterre a dunaföldvári híd felett feneklett meg.
2006. 10. 17. 15:17
Elsőfokú ítélet várható ma a kétmilliárdos hűtlen kezeléssel, illetve sikkasztással vádolt Szabadi Béla, volt kisgazda államtitkár és társai ügyében a Fővárosi Bíróságon.
2006. 10. 17. 08:35
Az intézményracionalizálás részeként csaknem 8000 embert bocsátanak el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumból – közölte az agrárminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. 10. 17. 08:33
Eredménytelenül végződött a rendőrség és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 közötti megbeszélés: a demonstrálók nem hajlandók sem elhagyni, sem pedig megosztani a Kossuth teret október 23-án - jelentette be Takács András.
2006. 10. 17. 07:22
A külügyi tárca számos nagykövettől kapott személyes és telefonos megkeresést azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor nem egyértelműen fogalmazott a magyarországi biztonsági helyzetről azon a találkozón, ami a Fidesz elnöke és a misszióvezetők között zajlott.
2006. 10. 16. 19:45
Olvasói sztorik