Belföld

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 megegyezett a rendőrséggel a korábban a fővárosi Kossuth téren rendezett tüntetések folytatásáról - hangzott el a Magyar Rádió Krónika című műsorában szombaton.
2006. 10. 28. 18:41
Divat ma azt állítani, hogy többféle 56 létezik, ezzel azonban a forradalom emléke és jelentősége értékelődik le - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök szombaton Frankfurtban.
2006. 10. 28. 15:38
Martonyi János, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetője, a 2006. október 23-i eseményekről szólva arra kérte szombaton Budapesten az egyesület tagjait és szimpatizánsait, hogy október 30-án gyújtsanak gyertyát vagy mécsest ablakukban, kertjükben, vagy a köztereken, így emlékezve az áldozatokra, és ugyanezt tegyék meg november 4-én is, az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezve.
2006. 10. 28. 14:29
Elenyészőnek nevezte Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány a köztelevízió szombati Nap-kelte című műsorában azt a tizenegy feljelentést, amit állampolgárok tettek a rendőrök ellen az ügyészségen az október 23-i intézkedések miatt.
2006. 10. 28. 13:47
Több százan demonstráltak szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszka határában, majd pedig a településen, elítélve az október 15-én történt gyilkosságot, amikor több helybéli egy 44 éves tiszavasvári tanárt vert halálra, gyermekei szeme láttára.
2006. 10. 28. 13:32
A népszavazás az utolsó lehetőség – mondta a Fidesz elnöke, aki szerint félreértelmezik Strasbourgban elhangzott szavait. A uniós források megvonásának lehetőségével kapcsolatban úgy fogalmazott: „Ha arról akarok beszélni, majd arról fogok, de itt nem erről beszéltem.”
2006. 10. 28. 12:49
Ha a feketegazdaság nem lenne ilyen "falánk", nem kellett volna a megszorító intézkedéseket meghoznia a kormánynak - jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az érdekképviseletek szombat délelőtti demonstrációján az Alagút előtt.
2006. 10. 28. 11:38
Tiltakozó demonstrációt tart szombaton Budapesten a Liga Szakszervezet, illetve a Munkástanácsok Országos Szövetsége a hozzájuk csatlakozó munkavállalókkal, civilekkel.
2006. 10. 28. 10:51
A korábbinál is mélyebb politikai szakadék mutatkozott a bal- és a jobboldal között októberben a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint, amely egyúttal stabil Fidesz-fölényt mutat.
2006. 10. 28. 10:41
A fővárosi közterület-használat szabályairól szóló rendeletmódosítás joghézagot tölt meg tartalommal - közölte Steiner Pál, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
2006. 10. 27. 22:08
Voltak kifogásolható rendőri intézkedések az október 23-ai tömegoszlatásban, ezért belső tényfeltáró vizsgálatot rendelt el – nyilatkozta a REBISZ parancsnoka az Origonak.
2006. 10. 27. 20:15
Rövid távon növelik, hosszabb távon viszont mérséklik a munkanélküliséget a Gyurcsány-kormány nyugellátást szabályozó új rendelkezései – vélik a FigyelőNet által megkérdezett szakértők, akik arra is figyelmeztetnek, hogy a rokkantsági nyugdíj rendbetételénél igen körültekintően kell eljárni.
2006. 10. 27. 16:55
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a szombatra, a budai Várba tervezett nemzetgyűlés megtartását – közölte a BRFK sajtóügyeletese.
2006. 10. 27. 16:37
A Fidesz arra kéri a budapesti rendőrfőkapitány feletteseit, hogy függesszék fel Gergényi Péter munkaviszonyát, mert tűrhetetlen és megmagyarázhatatlan a főkapitány viselkedése – jelentette be Pokorni Zoltán.
2006. 10. 27. 14:55
Olvasói sztorik