Eredményesen zárult a Magyar Televízió (MTV) székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég eladására kiírt tender – közölte a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.
Az MTV-székház elleni ostrom miatt körözött Budaházy György a Heti Válasznak írt válaszlevelében elmondta, a 16 éve regnáló politikai elit szeretné őt kivonni a forgalomból. Szerinte az embereknek össze kell szedniük a bátorságukat, hogy megvalósítsuk ’56 célkitűzéseit, mert vége a jogállamnak.
A szlovák és a magyar állampolgár már tavaly is felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, illetve az ügyészséggel, hogy információikat átadják. Elmondásuk szerint a tettesek nem rabolni akartak, hanem egy bizonyos adatcsomagot kerestek a bankban. A szálak Oroszországba vezetnek.
Maradandó sérülést szenvedett Pécs volt polgármestere. Halálos közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emel a főügyészség annak a gépkocsinak a vezetőjével szemben, aki június 19-én a 61. számú főúton Toller László és sofőrje balesetét okozta.
A kormányzati oldal kész a továbbiakban szakbizottsági szinten egyeztetni a jövő évi költségvetésre vonatkozó olyan javaslatokról, amelyek nem befolyásolják a 6,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítőségét.
A kormány várhatóan támogatni fogja az MSZP-frakció által a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványok közül a művészeti oktatással, a tankönyvellátással, az önkormányzati tulajdonban lévő fekvőbetegellátó intézmények támogatásával kapcsolatosakat – mondta Szabó Lajos, a frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az SZDSZ elutasító álláspontja miatt minimálisra csökkent annak az esélye, hogy a héten véglegesüljön a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíciós szerződése - nyilatkozta Danielisz Béla szerdán az MTI-nek.
Az önkormányzatok a "kamu-régiók" felszámolását és hatékonyabb egyeztetést sürgettek a miniszterelnök által összehívott önkormányzati egyeztető fórum ülésén. Kósa a kormányt, Demszky az önkormányzati oldal megosztottságát hibáztatta a két fél egyeztetéseinek eddigi sikertelenségéért.
A Fidesz szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) politikailag elfogult, szakmailag elfogadhatatlan döntést hozott pártja és a KDNP közös népszavazási kezdeményezésének ügyében.
A kancelláriaminiszter örül annak, hogy a megyei közgyűlési elnökök is elmennek a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett önkormányzati egyeztető fórumra.
A felekezeti iskolák fenntartói szerint az egyenlő bánásmód elvét sérti, hogy a kormány megkurtítaná az egyházaknak járó közoktatási kiegészítő támogatást – írja a Magyar Nemzet.
A hallgatói önkormányzatok szerint a kormány megnyirbálná a diákok jogait, ma ugyanis a hallgatóik beleegyezése nélkül nem tudják átalakítani az ösztöndíjrendszert – írja a Magyar Nemzet.
Jövőre akár börtönbüntetést is kaphatnak azok, akik fosztogatják az erdőket - írja a Magyar Hírlap. A fatolvajoknak eddig pénzbüntetéssel kellett számolniuk.
Csacsiságnak mondta és egyértelműen cáfolta Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter kedden Brüsszelben azokat az ellenzéki vádakat, hogy az MSZP úgymond kézben akarná tartani az uniós támogatásokat.
A Parlament I-es és a XVII-es kapu közötti szakaszán élőlánccal veszik körbe a Parlamentet a Kossuth téri tüntetők december 11-én, az Országgyűlés plenáris ülése alatt, és négyezer ember részvételére számítanak a szervezők.
Elfogulatlan volt az MTV-székháznál történteket vizsgáló bizottság - mondta Bene László altábornagy, országos rendőrfőkapitány kedden késő este a Magyar Televízió Az Este című műsorában.
Az OVB a gyógyszervásárlásra, termőföldvásárlásra és a kórházak állami tulajdonban maradására vonatkozó kérdéseket hitelesítette, a tandíjfizetéssel, a vizitdíjfizetéssel, a nyugdíjasok munkavégzésével ás a kormánytagok felelősségre vonásával kapcsolatos kérdéseket viszont nem.
Nem küldik el azokat a megyei önkormányzati közgyűlési elnököket, akik annak ellenére, hogy nincs meghívásuk, megjelennek a szerdai önkormányzati egyeztető fórumon - mondta az MTI érdeklődésére Danks Emese kormányszóvivő kedden.
Alkotmánysértő, hogy a háziorvosi körzetekre eddig csak úgy lehetett működési jogot kapni, ha annak betöltetlenségét önkormányzati határozat mondta ki.