Még nem találták meg a VII. kerületi cserbenhagyó gázolót, de több bejelentés is érkezett, így a rendőrség már forró nyomon keresi a sofőrt - közölte a rendőrség.
A Tu-154B típusú repülőgépek használatának szüneteltetését javasolta a légitársaságoknak az orosz közlekedésfelügyelet addig, amíg nem tisztázódik, mi okozta egy ilyen gép balesetét, ami három halottat követelt.
Feltehetően Újév hajnalán lépték át illegálisan a magyar határt azok az iráni határsértők, akiket Mórahalmon és Szeged közelében fogtak el szombaton a határrendészek.
Földtöltésnek ütközött a Pest megyei Vámosmikola közelében egy autó, ezért egy utas kirepült belőle; és az érintett útszakaszon, a 1201-es út 21. kilométerénél teljes útzárat rendeltek el - közölte a rendőrség.
Elkerülheti, hogy halálra kövezzék Szakine Mohammadi-Astiani, akit házasságtörésért ítélt halálra egy iráni bíróság - jelentette ki egy iráni igazságügyi tisztségviselő.
XVI. Benedek pápa elítélte, "alávaló gesztusnak" nevezte az egyiptomi Alexandriában szombatra virradó éjjel elkövetett merényletet, amely egy kopt keresztény templom ellen irányult, legkevesebb 21 ember halálát és mintegy hetvennek a sebesülését okozva.
Életveszélyt okozó súlyos testi sértés és csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást egy társaság tagjai ellen, akik Újév hajnalán verekedtek Vas megyében - közölte a rendőrség.
Enyhe fokú szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy fiatal pár szilveszter estéjén Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Fegyveres rablós keresnek Vásárosnaményban; a férfi szilveszterkor egy lottózót akart kifosztani, de csak néhány tucat sorsjegyet zsákmányolt - közölte a rendőrség.
Hatvanhárom baleset történt az év első napján az ország közútjain. Az egyik egy halálos áldozatot is követelt, míg további öt súlyos és húsz könnyebb sérüléssel járt - közölte a rendőrség.
A kórházban szombat délután belehalt sérüléseibe az a fiatal férfi, akinek autója hajnalban felborult a 75-ös főúton - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI-t.
A gyalogátkelőhelyen elgázolt egy nőt, majd megállás nélkül továbbhajtott egy autós szombat hajnalban Budapesten, a VII. kerületben - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.
Életét vesztette a Váci Fegyház és Börtönben büntetését töltő egyik elítélt szombat hajnalban, miután cellatársai, akik később öngyilkosságot kíséreltek meg, súlyosan bántalmazták - tudatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága sajtóirodájának vezetője.
Háromszáz engedély nélküli pirotechnikai eszközt foglaltak le pénteken a vámosok a Kőbányai úti piac környékén - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.
A búvárok megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki a munkagépével az éjszaka egy vízzel teli árokba csúszott Visontán - tájékoztatta Tóth József őrnagy, a gyöngyösi tűzoltóság parancsnoka.
Megérkeztek a budapesti speciális mentők a visontai bányaterületre, és megkezdődött a kutatás a vízzel teli árokba esett munkagép kezelője után - tájékoztatott Tóth József őrnagy, a gyöngyösi tűzoltóság parancsnoka.
Az elmúlt évek azonos időszakához képest sokkal nagyobb mennyiségben és több esetben foglaltak le illegálisan árusított tűzijátékokat és petárdákat a vámosok, így több szabálysértési eljárás is indul, mint tavaly és tavalyelőtt.