Tizennégy embert állított elő a rendőrség Komárom-Esztergom megyében kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója Tatabányán.
Halálos baleset történt szerda hajnalban Debrecen és Hajdúsámson között, a 471-es számú főúton - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy tartálykocsi szerda hajnali balesete miatt előbb teljes szélességben, majd hat óra után már csak a Budapest felé vezető oldalon lezárták az M7-es autópályát Siófok és Zamárdi között; a forgalmat a 7-es útra terelik - közölte a rendőrség a somogyi katasztrófavédelem.
Késelés történt kedden késő este a főváros X. kerületében, a Hős utca egyik családi házában; az eldurvult vita során hárman sebesültek meg, köztük egy férfi életveszélyesen - közölte szerda hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A szomáliai kalózok rendszeresen kínozzák foglyaikat és élő pajzsként használják őket - jelentette ki kedden Buster Howes vezérőrnagy, a kalózok ellen harcoló EU-NAVFOR parancsnoka.
Elloptak egy autóbuszt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ládbesenyőn, de a rendőrök megtalálták és azt is kiderítették, hogy fiatalkorúak voltak a tolvajok- közölte a rendőrség.
Szabadlábra helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Benedek Fülöp volt földművelésügyi szakállamtitkárt, akit hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak.
Két ember vesztette életét kihűlés miatt hétfőn Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, velük együtt már tizenheten haltak meg a hidegben - tájékoztatott a rendőrség kedden.
Egy éve szolgál Magyarország első seriffje a hajdúsági Polgáron. Az fn.hu együtt járőrözött Ferenczi Istvánnal, aki fegyver és intézkedési jog nélkül próbál rendet tartani a rábízott területen. Fém- és fatolvajok, járókelőket terrorizáló kutyák, részeg zetoros – ez a mai Vadnyugat, Kelet-Magyarországon. Videó!
Egy tanú - mint eddig már több is - Raffael Sándor elsőrendű vádlottban ismerte fel a "véres fejűt", azaz Marian Cozma egyik támadóját a Veszprém Megyei Bíróságon a Cozma-ügy hétfői tárgyalásán.
Megkezdődött a pénzmosással vádolt egykori büntetőbíró pere a Fővárosi Bíróságon, ám az ügy a vádirat ismertetéséig sem juthatott el. Az FB bizonytalan időre elnapolta a büntetőügy tárgyalását.
Az ajkai timföldgyár sérült zagytározójának gátján lévő automata mérőműszerek nem észlelték az Oroszlány térségében szombaton regisztrált földrengést - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).