Gázrobbanás miatt összedőlt egy ház péntek délután Szentesen; a robbanás következtében egy nő életveszélyesen megsérült - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Fertőző agyhártyagyulladást diagnosztizáltak egy gyermeknél a Borsod megyei Kazincbarcikán, a 12 éves fiút csütörtök este óta a miskolci gyermek-egészségügyi központban ápolják, állapotáról szülői kérésre nem adnak információt.
Március 25-én kezdődik a romagyilkosságokkal vádolt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon - közölte a bíróság.
Lövöldözésben haltak meg ketten a Győrhöz közeli faluban - közölte a rendőrség. A helyszíni szemle adatai alapján a férj ölte meg feleségét, majd maga ellen fordította fegyverét.
Hangszórókat szereltek fel a térfigyelő kamerák mellé a Borsod megyei Ózdon, így a kapitányság ügyeletéről akár közvetlenül is rászólhatnak a jogsértőkre.
Esztergom két volt alpolgármestere felvette az önkormányzat pénzéből fizetett életbiztosítását, összesen nyolcmillió forintot. Tétényi Éva ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Az első vádpontban tagadta, a másodikban elismerte bűnösségét Bakos Gyula ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség volt dél-dunántúli regionális parancsnoka az ellene és társa ellen csütörtökön kezdődött büntetőper tárgyalásán, a Baranya Megyei Bíróságon.
Egy ember összeégett holttestét találták meg a tűzoltók egy kigyulladt bódéban szerdán a főváros XXIII. és XX. kerületének határán - közölte Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Egy ember meghalt, amikor teherautóval ütközött egy személyautó a 66-os főúton Pécs határában szerda délután – közölte a rendőrség. A havas úton feltehetően kicsúszott sávjából a személyautó, a jármű vezetője a helyszínen meghalt. A helyszíni szemle és a műszaki ideje alatt a rendőrök félpályán engedik a forgalmat.
Szabadlábon védekezhet szerdától az a férfi, aki az általa vezetett furgonnal hat embert gázolt el hétfőn egy budapesti buszmegállóban. A baleset következtében hárman életüket vesztették.
Bombariadó miatt kiürítették a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság épületét szerda délelőtt Debrecen központjában. A rendőrség nem talált robbanószerkezetet az épület átvizsgálásakor - közölte a megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Huszonöt-harminc perc késésekre kell számítaniuk a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonalon közlekedőknek, mert Háros és Nagytétény-Diósd között kábelvágás miatt meghibásodott a biztosítóberendezés - közölte a Mávinform szerdán.
Egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze az M0-s autóút 28-as kilométerénél. Senki nem sérült meg, de nagy a torlódás az M0-son és az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán - közölte a rendőrség szerdán.
Huszonöt-harminc perces késésre számíthatnak a Budapest-Szolnok-Záhony és a Budapest-Szolnok-Lőkösháza vasútvonalakon utazók, mert Szolnok és Szajol állomások között mind a két vágány fölött megsérült a felső vezeték - közölte a Mávinform szerdán.