baleset

A lángokban legkevesebb 35 utas vesztette életét, többségükben nők és gyermekek – közölte az afgán belügyminisztérium. Egy tartományi egészségügyi vezető szerint a magashegyi országúton lejtmenetben haladó autóbusznak minden bizonnyal elromlott a féke, s emiatt több járművel is ütközött, mielőtt lerohant az útról, és más gépkocsikkal együtt kiégett. A szerencsétlenség fél tucat sebesültjét kórházba szállították. A [...]
2010. 03. 17. 13:48
Az eset a szövetségi állam partjaitól nem messze fekvő Hilton Head szigeten történt. Az Experimental lancair IV-P típusú egymotoros gépből 3900 méteres magasságban elkezdett folyni az olaj, ezért pilótája úgy döntött, hogy kényszerleszállást hajt végre a sziget repülőterén. Az olaj azonban elborította a szélvédőt, így a pilóta nem látott semmit környezetéből – mondta el a [...]
2010. 03. 16. 08:35
Amikor Isabelle Keeling édesanyja, Joanne súlyos allergiás rohamot kapott otthonukban, a kétéves kislány azonnal felkapta a telefont, és hívta a mentőket. Megadta a nevét, a címét és a telefonszámát, majd az érkező mentősöket és szomszédokat beengedte a lakásba. Szerencsére időben érkeztek, így meg tudták menteni a nő életét. Egy nappal korábban Isabelle megnézte a tévében [...]
2010. 03. 15. 10:05
Az elsődleges szakértői megállapítások szerint a férfi éjjel kiment a házából, megcsúszott a frissen leesett havon, elesett, s mivel nem tudott felkelni, megfagyott. Holttestét reggel találták meg a közelben élő rokonai.
2010. 03. 07. 20:32
A tűzoltók azután vették észre a férfi holttestét, hogy megfékezték a tüzet a lakásban – mondta a tűzoltóság videóügyeletének munkatársa. Hozzátette: a tüzet valószínűleg ágyban dohányzás okozta, de a tűzvizsgálók még nyomoznak a helyszínen. A tűz miatt az épületben a második emelet feletti szinteket kiürítették, de másnak nem esett baja.
2010. 03. 07. 09:15
Olvasói sztorik