Vitorlázni, motorcsónakázni, sőt jet-skizni sem luxus manapság hazai vizeinken. A rendszerváltás minden kategóriában kínálati dömpinget hozott, és lassan-lassan a keresleti oldal is felzárkózik.
Háromhetes csúszással szerdán indulnak el az idei útfelújítások, amely során idén 58 útszakaszt javítnak meg 35,5 kilométer hosszúságban: a rekonstrukciók sora a XVIII. kerületi Gilice téren indul, még júliusban megkezdik a munkát a Népszínház utcában és a Mester utcában is.
A benzinért varhatóan kevesebbet kell majd fizetni ősztől, a gázolaj ára azonban stagnálni fog a harmadik és a negyedik negyedévben - prognosztizálta Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója.
Az idén júniusban 9,4 százalékkal 14 619 darabra csökkent az eladott új autók száma Magyarországon, ugyanekkor Európa-szerte 1,4 millió autót adtak el, a visszaesés mértéke 8,7 százalékos volt - derül ki a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legfrissebb kimutatásából.
Szegény Nemo! A latin név azt jelenti, hogy senki, pedig az apró Citroën igenis valaki. Aranyos, kívül kicsi, belül nagy, első majdnem ideális családi autó. De valahogy mégsem az.
A VII. és a XIV. kerületi polgármester bevonásával augusztusban dönt a főváros vezetése a Thököly út ideiglenes felújításával összefüggő kérdésekről - nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója hétfőn.
Ha hiányzik a jármű rendszámtáblája, a rendőr mérlegelés nélkül vonja be a forgalmi engedélyt - egyebek mellett ezt javasolja a KRESZ felülvizsgálatát végző csoport.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata örömmel tájékoztat arról, hogy az M43 autópálya fejlesztésének újabb szakaszához értünk.
Országos, összehangolt közúti ellenőrzést tartanak július 21-23 között a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) regionális igazgatóságai a társszervezetek együttműködésével.
Jobban elbűvöli a magyarokat az új autó, mint a németeket, de kevésbé, mint a románokat. A régióban egyedülálló módon leginkább bankhitellel finanszírozzuk a vásárlást, s kizárólag a törlesztőrészletek és a futamidő érdekelnek bennünket.
A legfeljebb 5 személy szállítására alkalmas kétütemű motorral ellátott gépkocsik az időszakos felülvizsgálatok során 2020-ig katalizátor nélkül megkaphatják a zöldkártyát, amennyiben a motorjának alapvető paraméterei teljesítik a gyári adatokat. Már csak legfeljebb 40 ezer Trabantot érint az új rendelet.
A személygépkocsik is fizethetnek a sztrádák használatáért egy új tervezet szerint. A terveket azonban máris élesen bírálta a befolyásos német autóklub – írta a Világgazdaság.
Csaknem félmillió forint bírságot szabott ki a rendőrség, amikor a társszervekkel teljes pályazáras ellenőrzést végzett az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán a „Rekettyés" pihenő-parkoló területén - tájékoztatta pénteken az MTI-t a rendőrség.
Július folyamán forgalomterelésekre kell számítani az M3-as és az M5-ös autópálya, illetve az M0-ás autóút Budapesthez közel eső szakaszain. A forgalomtereléssel járó felújítási munkákat hétvégére időzítették. A terelőutakat minden esetben sárga színű táblák jelzik.
A korábbi hetekhez hasonlóan hosszabb várakozásra kell számítaniuk a röszkei határátkelőhelyen keresztül Szerbiába igyekvőknek, a hazatérő török vendégmunkások miatt csütörtök délelőttre egyórás sor alakult ki.
Gyorshajtási rekordot mért a traffipax az M3-as autópálya új nyíregyházi szakaszán szerdán, ahol 214 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott egy autós.
Kéthetes csúszással, várhatóan a jövő héten kezdődnek az idei útfelújítások a fővárosban. A késedelmet az okozza, hogy a felújítások állami támogatását biztosító Pro Régió Kht. még nem adta ki az úgynevezett befogadási nyilatkozatot, amit eredetileg júniusra vártak.
Egyre többen választanak alternatív módokat az autópályadíjak rendezésére. Ezek sokkal kényelmesebbnek tűnnek a vásárlás pillanatában, azonban sok nyűgöt okozhatnak, ha probléma van velük.
Az M0 északi Duna-hídjának várható szeptember végi átadása után azon napi 58 ezer autó halad majd át, ez a felét sem teszi ki az Árpád híd mai 130 ezres napi forgalmának - mondta Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elnök-vezérigazgatója.
2008 első félévében ismét rekordot ért el a motorgyártás területén az Audi Hungaria: június végéig 1 023 228 motor készült Győrben. Ez közel 1 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának darabszámát.
Továbbra sincs meg az a rendeletet, ami engedélyezné, hogy a kétütemű autók katalizátor nélkül is megfeleljenek a műszaki vizsgán. A késés miatt egyre több Trabant-, Wartburg- és Barkas tűnik el az utakról - írja a Népszabadság.