Ismeretlen tettesek a Dunaferr nevével visszaélve a vasmű egyik leányvállalatához hasonló elnevezésű cég bélyegzőjét használták. A Dunaferr jogi lépéseket tesz - és ettől függetlenül kokszolófelújításra készül.
[FN, MTI-Eco] Túszul ejtett délelőtt Amszterdamban egy fegyveres férfi több személyt a Rembrandt-toronynak nevezett irodaházban . Az ANP holland hírügynökség Amszterdam legmagasabb, 35 emeletes toronyépülete biztonsági szolgálatának egyik alkalmazottjára hivatkozva közölte, hogy a fegyveres férfi, akinél állítólag robbanóanyag is van, arra kényszerítette a házban dolgozókat, hogy az ablakokra "Csalunk" feliratú plakátokat ragasszanak. Néhányuknak
[FN, MTI-Eco] Szerdán négy forinttal emeli a motorbenzinek és három forinttal a gázolaj árát a Mol Rt. - tájékoztatott az olajtársaság hétfőn. A Mol tájékoztatása szerint az árváltozást az indokolja, hogy az Egyesült Államokban élénkülő gazdaság miatt növekedett az üzemanyag-fogyasztás, míg a világ készletei csökkentek. Emellett az emelkedő olajár következtében növekedett a kőolajtermékek jegyzésára is a világpiacon.
[FN] A Zurich Financial Services svájci biztosító hétfőn azzal a bejelentéssel döbbentette meg a piacot, hogy a 2001. évet nettó 387 millió dolláros veszteséggel zárta a szeptember 11.-i terrortámadás és az azbesztágazat miatt . A vállalat továbbá nem kevesebbre, mint felére csökkenti az osztalékot. A 2000-ben fizetett 17,5 svájci frank helyében most csak 8 frankot ad a társaság, amelynek vezérigazgatója a múlt hónap végén jelentette be távozásá
[FN] Hat hónapja nem volt ilyen magas a nyersolaj ára, miután Irak, Közel-Kelet harmadik legnagyobb szállítója elzárkózott az ENSZ egységeinek ellenőrzésétől , ezzel megnövelve a lehetőséget, hogy Amerika és szövetségesei katonailag beavatkozzanak. "Az emberek most számításba veszik az Egyesült Államok által idított támadás lehetőségét, és ez okozza az emelkedést" - nyilatkozta Ignac De Coene, a Fortis Investment Management pénzügyi szakembere, a
Eufórikus hangulatban telt a múlt hét a részvénypiacokon. A hatalmas forgalmat generáló befektetők ügyet sem vetettek az Egyesült Államok által kirobbantott "acélháborúra".
[FN, MTI-Eco] A Generali-Providencia Biztosító Rt. 2001-ben 884,6 millió forint adózás utáni eredményt ért el , szemben az egy évvel korábbi 72,3 millió forinttal - közölte Pálvölgyi Mátyás, a társaság vezérigazgatója hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón. A biztosító 2000-ben 66,1 milliárd forint, míg 2001-ben 71,7 milliárd forint díjbevételt ért el.
[FN, MTI-Eco] Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya február végéig 180,8 milliárd forintot ért el , ami az éves előirányzat 35,8 százaléka - hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium hétfőn. A központi költségvetés február végéig 143,1 milliárd forint deficittel zárt. Ez az éves előirányzat 29,4 százaléka. Februárban a központi költségvetésben 83,8 milliárd forint hiány alakult ki.
[FN, MTI-Eco] Csehországban a múlt év utolsó negyedévében az átlagos reálkereset 3,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest . A harmadik negyedévben a növekedés 3,3 százalékos volt a 2000-es harmadik negyedhez képest - tette közzé a cseh statisztikai hivatal (CSU) hétfőn. Az átlagkeresetek a múlt évben 3,6 százalékkal nőttek reálértékben az előző évihez képest. A nominálbérek tavaly a negyedik negyedévben 7,5 százalékkal nőttek az
[FN, MTI-Eco] A Pick Szeged Rt. részvényeit hétfőn egész napra felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde - tájékoztatott a BÉT sajtóosztálya hétfőn. A felfüggesztést a Pick kérte, tekintettel arra, hogy hétfőn közgyűlést tart, melyen szavaznak a cég törzsrészvényeinek tőzsdei kivezetéséről.
[FN] A japán feldolgozóipari, telekommunikációs és technológiai vállalatok nyeresége közel háromnegyeddel esett vissza egy felmérés alapján . A pénzügyi szektort kivéve az összes bejegyzett vállalat átlagban 72 százalékkal gyengébb eredménnyel zárja majd az idei évet, mint az ezt megelőzőt - állítja a Nihon Keizai Shimbun újság. Az 1643 társaságot tartalmazó felmérés alapján 3 éve először lesz egyaránt kisebb a forgalom és a nyereség is - írja a
[FN] A magyar származású milliárdos, Soros György azt nyilatkozta, Nagy-Britannia nem kerülhteti el az eruó bevezetését . A kiváló pénzügyi befektető továbbá azt mondta, még mindig gond van az új pénznemmel. Hogy be lehessen iktatni a fizetőeszközt, az európai országoknak adóharmonizációra volt szükségük, ami a mai napig tart. Azonban Britanniának nagyon nehéz és hátrányos kimaradnia az euróövezetből. Ez egy nagy dilemma, mert sok gonddal jár a b
[FN, MTI-Eco] Az Európai Bizottság elnöke bízik abban, hogy a hét végi barcelonai EU-csúcson megállapodás születik az energiapiaci liberalizációról . Romano Prodi alaptalannak nevezte azokat az aggodalmakat, hogy Franciaország - ahol néhány hét múlva elnökválasztás lesz - most is megakadályozza az uniós földgáz- és árampiacok további megnyitását, ahogy a tavalyi stockholmi csúcson tette. A Financial Times kontinentális kiadásában hétfőn megjelent
[FN] A Bank of Ireland egyesülne az Allied Irish Bankkal, hogy "nemzeti bajnokot" alkossanak - nyilatkozta Michael Soden vezérigazgató. Bár Soden csak egy hete lépett hivatalba, máris a társaság 11 milliárd eurós piaci értékének növelésén dolgozik. "Lehet olyan ajánlatot tenni, aminek a másik nem tud ellenállni" - nyilatkozta a szakember. "Úgy hiszem hasznára válna mind Írország pénzügyi szférájának, mind pedig a részvényeseknek, és ráadásul mi
[FN] Elmélyülni látszanak a Microsoft trösztellenes problémái, miután pénteken a rivális Sun Microsystems legalább 1 milliárd dolláros kártérítést követelve beperelte a vállalatot versenysértő magatartása miatt a Java program kapcsán. "A Microsoft azt akarja elérni, hogy csak az ő programjain keresztül lehessen az internetre felcsatlakozni. Ez borzasztó következményekkel járhat" - nyilatkozta Michael Morris, a Sun ügyvédje.
[FN, MTI-Eco] A mezőgazdasági termelői árak szintje 2002 januárjában 12,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. A növénytermesztési és kertészeti termékek ára 23,6 százalékkal csökkent, az élő állatoké és állati termékeké 4,2 százalékkal emelkedett a 2001 januárihoz viszonyítva. Tavaly januárban az árak 26 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
[FN, MTI-Eco] A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet szerint Németországban a következő haónapokban tovább csökken az infláció és éves átlagban is az 1,5 százalékos nagyságrend körül lesz . Az Ifo szerint nyárig akár 1 százalékosra mérsklődhet az infláció, a második félévben pedig 1,5 százalék körül mozog majd.
[FN, MTI-Eco] A nehézségekkel küzdő amerikai kiskereskedelmi hálózat, a KMart szanálási erőfeszítései közepette 2114 üzletéből 248-at bezár és 250 ezer alkalmazottjából 22 ezret elbocsát. A január 22-e óta csődvédelem alatt álló cég Chicagóban közölte, hogy ezzel diszkontüzleteinek 13 százalékától szabadul meg és 9 százalékos létszámleépítést hajt végre. Elemzők ezzel együtt hiányolják az igazi túlélési stratégiát az erős versenyt mutató amerika
[FN] A Calpersként ismert, kaliforniai állami nyugdíjas alap pénteken bejelentette, hogy 7,6 millió Hewlett-Packard részvényével ellene fog szavazni a 22 milliárd dolláros Compaq Computerrel tervezett egyesülésnek#
A The New York Times értesülései szerint a bajba jutott Arthur Andersen könyvelési cég tárgyalásokat folytat egyik fő riválisával, a Deloitte & Touche LLP-vel az összeolvadásról. A tárgyalások kényes pontja, hogy az Andersen ellen bűnvádi eljárás folyik és elmarasztaló ítélet várható.
Hétfőn 51,51 pontos veszteséggel 8339,07 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A londoni FTSE-100 0,3 pontos, a frankfurti DAX-30 10,99 pontos veszteséggel indult hétfőn. A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 33,51 pontos, azaz 0,28 százalékos nyereséggel 11919,30 ponton végzett.
[FN] A Ford Motor Company új vezetési rendszert kíván kialakítani Európában közel 400 millió dolláros költségmegtakarítási célkitűzés kiséretében az idei évben. Az ügyben végső döntést ezen a héten hoz a vállalat európai működési bizottsága, melyet másnéven "war room"-nak is neveznek. A "war room" az elmúlt évben is többször összehívásra került, amikor a pénzügyi igazgatók, a szállítók és mérnökök közösen egyeztettek az esedékes költségcsökkenté
[FN] A bűnvádi eljárás alatt álló Arthur Andersen LPP tárgyalásokat kezdeményezett a rivális Deloitte & Touche LPP könyvelési vállalattal saját maga értékesítéséről – állítja több lap is, több ügyben érdekelt ember nyilatkozata alapján. Az ágazat ötödik legnagyobb társasága, az Andersen és a második Deloitte múlt héten lépett kapcsolatba egymással, miután a bajbajutott cég közölte, elítélő [...]
Míg korábban a tanácsadót igénybe vevő cégek elsősorban azt várták el, hogy az együttműködés eredményeképp javuljanak piaci pozícióik, manapság elsősorban új profitforrások felleléséhez kérnek segítséget . A tanácsadás befolyásolja a már kialakult hatalmi viszonyokat - ez sokszor már csak az együttműködés során tudatosul a tanácsvevőkben.
•