Belföld

Tőzsdehét – háborúra derű

Eufórikus hangulatban telt a múlt hét a részvénypiacokon. A hatalmas forgalmat generáló befektetők ügyet sem vetettek az Egyesült Államok által kirobbantott "acélháborúra".

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok acélpiacán bevezetendő védővámrendszer híre sokkolta a közvéleményt, a Nasdaq hét százalékkal ugrott feljebb, és az átlagtól jócskán lemaradó Dow Jones is kétszázalékos erősödéssel zárta az előző hetet. A korábbi időszakból áthúzódó, kedvező tőzsdeklíma tartóssá válásához több tényező is hozzájárult: megemelte az S&P 500 index tagjainak eredmény-előrejelzéseit a Merrill Lynch, versenyhivatali engedélyt kapott a HP-Compaq egyesülés, az Intel pedig közölte, hogy eredménye egybeesik majd a várakozásokkal. Igazán rossz hírnek csak az Oracle harmadik negyedéves előzetes – a konszenzustól jócskán elmaradó – eredménye minősült, ám ezt csak a részvény sínylette meg.

Jó hír hátán jó hír

Kellemes meglepetéssel, a recesszióból való kilábalás jeleivel szolgált a Fed gazdaságértékelő kiadványa, a bézs könyv, és tőle szokatlan optimizmussal nyilatkozott a szenátus előtti meghallgatáson a Fed elnöke is. A vártnál jóval szebb képet festettek az idei első két hónapról az Egyesült Államok makromutatói: erős növekedést mutattak az ipari megrendelések, nagyot ugrott az ISM üzleti bizalmi index, a termelékenységi mutató emelkedése a véglegesített adatok szerint minden várakozást felülmúlt, és csökkent a munkanélküliség. A várt 5,8 helyett mindössze 5,5 százalékos munkanélküliségi ráta nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az indexek pénteken is javultak.

Japánban a gazdaság vártnál jóval gyengébb tavalyi statisztikái is csak megakasztani tudták a Nikkei szárnyalását, miután a felfűtött részvénypiaci hangulatra a CSFB és a Merrill Lynch is rátett egy lapáttal azzal, hogy vételre ajánlotta a szigetország részvényeit. A tokiói börze barométere tíz százalékot emelkedett öt nap alatt, erre pedig négy éve nem volt példa.

Nyugat-Európában a két amerikai benchmark közé “lőtték be magukat” az indexek. A legvadabbnak a német piac bizonyult, a DAX erősödése meghaladta az öt százalékot, a héten felemás eredményt közlő Deutsche Telekom is jelentősen javított pozícióján. A két meghatározó európai központi bank (az ECB és a BoE) nem szólt bele a piaci folyamatokba, változatlan szinten hagyva kamatlábait.

Térségünkben átlag feletti teljesítményt mutattak a tőzsdék. Moszkvában nyolc, Prágában közel öt, Varsóban viszont mindössze fél százalékkal erősödött a helyi index.

Pénz- és állampapírpiacMinimális hozamemelkedés kísérte a rövid papírok múlt heti kibocsátásait. A három hónapos MNB kötvény átlaghozama két, a három hónapos diszkont kincstárjegyé egy bázisponttal, 8,41 százalékra emelkedett. Az MNB tíz-, az ÁKK – az előzetes húszmilliárd helyett – huszonkétmilliárd forint névértékű papírt bocsátott ki.

Csütörtökön hároméves kötvény kibocsátására is sor került. A felajánlott huszonötmilliárdnyi papírra több mint kétszeres túljegyzést regisztráltak, a kibocsátó ötmilliárd forinttal emelte az elsődleges forgalmazókhoz juttatott mennyiséget. A kötvény hozama (7,79 százalék) huszonnégy bázisponttal emelkedett a két héttel korábbi aukcióhoz képest.

Az ÁKK tizenötmilliárd névértékű tizenöt éves kötvényt is kibocsátott a héten. A leghosszabb futamidejű papír hozama tizenöt bázisponttal emelkedett a december eleji aukcióhoz képest (6,83 százalék).

A másodpiacon a rövid lejáratokon tűntek inkább fel a vevők. Itt hozamcsökkenés mutatkozott, a hosszabb papírok referenciahozama emelkedett.

A DWIX index értéke három bázisponttal csökkent (8,42 százalék).

A forint árfolyama egy százalékkal értékelődött fel a dollárhoz (280,9) képest, tovább gyengülve a sávban 10,5 százalékon zárt.

Lendületben a BÉT

Itthon, talán a választási kampány szereplőitől tanulva, a befektetők is bekeményítettek: a BUX határozottan követte a globális fellendülést, a forgalom pedig számottevően megnőtt. Kedden meghaladta a tizenhárommilliárd forintot, ez közel két hónapos csúcs.

A kedélyállapotra jellemző, hogy mindössze a TVK és a Rába zárt (kisebb) veszteséggel, a likvidebb papírok közül a többi pozitív szaldóval fejezte be a hetet. A folyó fizetési mérleg januári hiányára közölt, a vártnál nagyobb értéke sem bírta lefékezni a ralit. A BUX négynapos száguldást és egy pénteki korrekciót követő, 8390 pontos záróértéke olyan magasság, amelyen utoljára másfél éve járt az index.

A piacot két blue chip húzta. A Matáv részvénye több mint tízszázalékos drágulásával ismét négyszámjegyű árral büszkélkedhetett, de az OTP Banké sem maradt el jelentősen ettől a teljesítménytől. A bankpapír jelentős lélektani segítséget is kapott, a címletváltozás nyomán “olcsóbbá váló” részvényből jócskán bespejzoltak a befektetők.

Mivel a hivatalos lengyel álláspont szerint március 17-éig döntés születik a gdanski finomító privatizációjáról, a BÉT-en egyelőre kivárásra játszanak a befektetők. Nem csoda hát, hogy a Mol papírja mindössze tizenöt forintos pluszban zárta a hetet.

Ami lesz

A tőzsdehét négynaposra rövidülése miatt lemaradunk a legfontosabb amerikai makroadatokról. Pénteken az ipari termelés és kapacitás-kihasználtság, valamint a termelői árindex februári mutatóit közlik a tengerentúlon, megfejelve a Michigan Egyetem fogyasztói bizalmi indexével.

A piac megtornáztatására esélyes hír persze addig is akad: szerdán lát napvilágot a februári magyar inflációs ráta, az Egyesült Államokban ugyanezen a napon közlik a februári kiskereskedelmi forgalom adatait. Az eurózónában végre összesítették a tagországok statisztikáit, kedden jelenik meg a térség tavalyi GDP-növekedésének mérőszáma.

Nyugat-Európában minden bizonnyal nagy figyelem övezi majd a szeptemberi WTC-tragédiában érintett francia AXA biztosítótársaság csütörtökön nyilvánosságot látó eredményét, valamint a tengerentúl az Adobe Systems ugyanezen napon megjelenő profitját.

Tõzsdeindexek
Index
Pénteki záróár
Változás egy hét alatt, %
Változás az év eleje óta,
%
BUX
8390,6
5,67 %
17,66 %
Varsó WIG
15489,8
0,51 %
11,26 %
Prága PX50
439,9
4,84 %
11,48 %
Frankfurt DAX
5359,6
5,14 %
3,87 %
Párizs CAC
4629,1
3,19 %
0,10 %
London FTSE
5285,7
2,26 %
1,31 %
Nikkei 225
11885,8
9,93 %
12,74 %
Hang Seng
11233,2
7,75 %
-1,44 %
Dow Jones IA
10572,5
1,96 %
5,50 %
Moszkva RTS
331,4
8,49 %
27,44 %
Mexikó BOLSA
7192,2
4,27 %
12,87 %
Rio Bovespa
13961,9
-3,14 %
2,83 %
Nasdaq
1929,7
7,04 %
-1,06 %

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik