archívum

[FN, MTI-Eco] A német kormány szombaton cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint az idei államháztartási deficit nagyságával megsértenék az úgynevezett maastrichti kritériumot, azaz a deficit meghaladná a GDP 3 százalékát. "Mindez olyasmi, mint kávézaccból jósolni, az első félév számaiból nem lehet következtetéseket levonni az egész évre" - közölte a pénzügyminisztérium szóvivője. "Élénkülést várunk a harmadik és a negyedik negyedévben
2002. 09. 02. 09:28
[FN, MTI-Eco] A francia Sanofi-Synthelabo gyógyszergyár az első félévben 1,23 milliárd eurós működési nyereséget ért el, a tavalyi első félévi 975 millió euró helyett - jelentették a vállalatnál hétfőn. A csoportszintű tiszta nyereség 830 millió euróra növekedett 671 millióról, az értékesítés pedig 3,68 milliárdra, 3,16 milliárd euróról. A társaságnak magyar érdekeltsége is van: 51 százalékos részesedéssel bír a Chinoin gyógyszergyártó cégben.
2002. 09. 02. 09:05
Feltétlen támogatást kapott az az elnökségi forgatókönyv az EU külügyminisztereinek találkozóján Helsingőrben, amely három szakaszra bontja a csatlakozási tárgyalások befejezéséig hátralévő időt. Günter Verhuegen bővítési biztos a találkozó egyik legfontosabb eredményének minősítette, hogy valamennyi tagország változatlan elkötelezettséget mutatott a csatlakozási tárgyalások december
2002. 09. 02. 08:44
Adókedvezmények helyett az adminisztratív akadályok lebontásával és kedvező befektetői környezet kialakításával lehet a jövőben beruházásra ösztönözni a külföldi befektetőket - vélik gazdasági szakemberek. Jelenleg Magyarország elsősorban adókedvezményekkel veszi rá a külföldi cégeket újabb beruházásokra. Az Európai Unió vezető testülete, az Európai Bizottság azonban nem nézi jó sze
2002. 09. 02. 08:35
A vitát kiváltó, 2001. július 1-jétől hatályos kormányrendelet alapján a környezetvédelmi hatóság új, a korábbinál nagyságrenddel nagyobb mértékű bírságtényező alkalmazásával szabja ki a bírságot abban az esetben, ha a légszennyezési határértéket a szennyező adott évben túllépi. Az idén januártól élő - először az idei adatok alapján jövőre beszedendő - bírságtényező évről évre emelke
2002. 09. 02. 08:23
A felnőtt lakosság túlnyomó többsége egyetért a száznapos program intézkedéseivel - derült ki a Tárki 2002 júliusában végzett Omnibusz kutatásából. Az egyes intézkedések igen széles körben ismertek. Közülük is kiemelkedik az egyszeri nyugdíj-kiegészítés, a közalkalmazottak béremelése, valamint a minimálbér adómentessé tétele, ezeket az intézkedéseket tíz lakosból legalább kilenc isme
2002. 09. 02. 08:18
A rendszerváltás óta most először áll miniszterelnök a népszerűségi lista élén. Medgyessy Péter - holtversenyben Bárándy Péterrel és Mádl Ferenccel - a dobogó tetején található, 61 pontos népszerűségi indexszel. Az elmúlt hónapban a köztársasági elnök rokonszenvmutatója változott a legnagyobb mértékben, 5 pontot csökkent. A kormány politikusait az első negyedév után kedvezően értékel
2002. 09. 02. 08:18
Késni fog a vonalastávbeszélő-piacon az úgynevezett számhordozhatóság bevezetése. A hírközlési törvényben foglaltak szerint a vonalas- előfizetők jövő januártól vihették volna magukkal - szolgáltatóváltás esetén - megszokott telefonszámaikat. A mobilszolgáltatók körében jövő nyárra valósulhat meg az új szolgáltatás. •
2002. 09. 02. 08:06
Kovács László, az MSZP elnöke, Lendvay Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője és Mandur László fővárosi elnök is határozottan kiállt amellett, hogy a szocialisták szálljanak harcba Budapest főpolgármesteri posztjáért. Medgyessy Péter viszont a Népszava információi szerint zokon vette, hogy az MSZP visszalépett attól az informális egyezségtől, melyet a kormányfő Demszky Gáborral kö
2002. 09. 02. 08:02
Partnerségi javaslattal állt elő Johannesburgban a Föld jövőjével foglalkozó csúcskonferencián az Európai Unió. A tizenötök indítványozzák, hogy a fejlődő országokban - az energiakincsek jobb kitermelhetősége érdekében - fogjon össze az állami és magántőke. Az EU szerint így csökkenthető a szegénység, fejlődhetnek az együttműködési technikák, és az energetikai piac feltételei kedvező
2002. 09. 02. 07:48
Az ORFK napokon belül megküldi vádemelési javaslatát a Fővárosi Főügyészségnek a legnagyobb kárértékű ismert olajügyben. Az Energol Rt., valamint e céggel együttműködő több vállalkozás vezetői ellen öt és fél éve kezdődött nyomozás adócsalás, rossz minőségű termék forgalomba hozatala és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A kárt hatmilliárd forintra becsülik. A Vám- és Pénzügyő
2002. 09. 02. 07:42
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint elég egy valóban közszolgálati televízió, s nincs szükség a köztévé politikai kettéosztására, mint ahogy azt Orbán Viktor volt miniszterelnök szorgalmazza. A Népszabadság által megkérdezett alkotmányjogász szerint ilyen kérdésről nem lehet népszavazást tartani. "Azt gondolom, egy ország van, és nem kettő, ebből következően úgy vélem: egy verseny
2002. 09. 02. 07:32
Kicsiny kockázattal és jó hozammal kecsegtetnek az itthon is egyre népszerűbb ingatlanalapok. Múltjuk alig tíz évre nyúlik vissza, de megjósolható, hogy nagy jövő előtt állnak.
2002. 09. 01. 18:00
Az augusztus 20-án elmaradt tűzijátékot a budapestiek szombaton este kilenc órától élőben is, lustábbak és vidékiek pedig karosszékükben elnyújtózva, a tévé elől élvezhetik. A kormány szenzációt ígér: ha már Elton John nem is, a tűzijáték-világbajnokság fő attrakciói láthatóak lesznek az est folyamán.
2002. 08. 31. 17:08
A Nissan új sportkupéja a nagy múltú előd méltó utódja, de nem egy újabb felkapott retro-modell - tervezője szerint. Egyedi külsejével, és kedvező árával feltehetőleg komoly konkurenciája lesz az európai sikermodelleknek.
2002. 08. 31. 15:00
Ez nem igaz! Ilyen nincs! - kiáltjuk egy-egy hír hallatán. Márpedig léteznek meghökkentő, abszurd, hihetetlen hírek, nem is egyszerű megkülönböztetni őket az álhírektől. Ön ki tudja választani, melyik a valós és melyik az álhír?
2002. 08. 31. 12:00
[FN] Nyilvánosságra hozták a szabaddemokrata Mécs Imre vezette bizottság által összeállított listát. A lista egy az egyben megegyezik a sajtóban korábban megjelent névsorral. A listán szerepel Kádár Béla és Nógrádi László neve is; ők korábban tisztázták magukat a bizottság előtt. Járai Zsigmind jegybankelnök neve ugyanakkor nem szerepel a bizottság által érintettnek tartott politikusok nevei között, holott ő elismerte, hogy érintett. A listán sze
2002. 08. 30. 18:18
[FN, MTI-Eco] Jövő év szeptemberétől a kormány két kategóriában ingyenessé teszi a tankönyveket - jelentette be Magyar Bálint pénteken. Tájékoztatása szerint a kormány által elfogadott hároméves koncepció értelmében ingyenes lesz a tankönyv a három, vagy annál több gyermeket, illetve a fogyatékos gyermeket nevelő családok számára. A kabinet szándékai szerint 2005-re három lépcsőben térítésmentessé válik a tankönyv a kiegészítő családi pótlékb
2002. 08. 30. 17:44
[FN, MTI-Eco] A kormány felkéri az érintett megyei közgyűlések elnökeit és Budapest főpolgármesterét arra, hogy a dunai árvíz kapcsán alakítsák meg a helyreállítási és újjáépítési bizottságokat, amelyek összesítik, ellenőrzik és igazolják a kárenyhítési igényeket - jelentette be Gál J. Zoltán pénteken. A kormány a jövő héten hagyja jóvá a dunai árvíz okozta károk felméréséről és a kárenyhítés irányelveiről szóló előterjesztést. Gál J. Zoltán
2002. 08. 30. 17:34
Olvasói sztorik