archívum

[FN] Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerdán a Somogy megyei Nemesvidet kereste fel tájékozódott a tervezett szafariparkkal kapcsolatos elképzelésekről. A Somogy megyét is érintő autópálya-építésről szólva közölte: a kormány szándékai szerint a ciklus végére a határig elkészül az M7-es, az M5-ös és az M3-as autópálya. Ez összesen mintegy 300 kilométer hosszú, új autópálya-szakaszt jelent, aminek tervezett költsége 1,2-1,8 milli
2002. 10. 02. 17:01
[FN, MTI] Deutsch Tamás szerint Demszky Gábor közpénzekből folytatja főpolgármester-jelölti kampányát. A Fidesz budapesti elnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Demszky Gábor főpolgármester kampányfőnökének PR és kommunikációs cége több mint százmillió forint értékben kapott megbízást alig egy év leforgása alatt a Főpolgármesteri Hivataltól és a főváros közbeszerzésein győztes gazdasági táraságoktól. Deutsch Tamás elmondta, hogy Bruc
2002. 10. 02. 16:50
[MTI-Eco] A Deutsche Telekom, Európa legnagyobb távközlési vállalata a következő három évben összesen 29500 munkahelyet kíván megszüntetni - jelentették be szerdán a konszern székhelyén, Bonnban. A T-Com vezetékes szolgáltatói ágazatban, ahol a legtöbben - 120 ezren - dolgoznak, még az idén 7200 munkahelyet terveznek felszámolni. Jövőre 14 ezer munkahelyet akarnak törölni, majd 2005-ig további 8300-at. Az eddig ismert tervek 22 ezer állás megszü
2002. 10. 02. 16:46
[FN] A kormány 2006-ig tartó adócsökkentési terveinek része az adókról és járulékokról szóló törvények 2003. évi módosítására beterjesztett javaslat - mondta Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerdán az Országgyűlésben. Az ellenzék ugyanakkor több pontban bírálja a javaslatot és Varga Mihály volt pénzügyminiszter szerint a Fidesz-frakció nem támogatja azt. Az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában Burány S
2002. 10. 02. 16:32
[FN] A Debreceni Városi Televízió vezetőjének munkavégzés alóli felmentését kezdeményezi az önkormányzati választásokig a helyi Független Fórum Egyesület. Gondola Zsolt, a szervezet elnöke és polgármesterjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: megítélésük szerint a városi televízió jelenlegi vezetője, Széles Tamás oly mértékben elkötelezett a Fidesznek és Kósa Lajos polgármesternek, hogy nem tudja garantálni a választások előtti objektív h
2002. 10. 02. 16:29
[FN] Az Európai Unió bővítése 2004 közepére, az európai parlamenti választásokig ,,még megcselekedhető". A politikai bizonytalanságok miatt azonban fennáll az a kockázat, hogy a bővítés csak 2005-ben következik be - állapította meg a Deutsche Bank kutatói részlege legújabb tanulmányában, amelyet szerdán ismertettek Berlinben. A kutatók mind politikai, mind gazdasági szempontból azt tartják helyesnek, hogy tíz országgal bővítsék az Európai Uniót.
2002. 10. 02. 16:19
[FN] Sikeres volt az országos közterületi internet-pavilon hálózat kiépítésének nyári balatoni "főpróbája", így az első tizenegy tóparti net-pavilon után az egész Balaton-vidéket behálózó rendszer épül ki - hangzott el szerdán Balatonföldváron az utcai-köztéri internetezést üzemeltető Citynetpoint Kft. sajtótájékoztatóján. A nyár eleje óta működő négy földvári, három boglári, két fonyódi, egy-egy lellei és tihanyrévi "világháló-állomás" mellett
2002. 10. 02. 16:06
[FN] A brit Vodafone, a világ legnagyobb mobilszolgáltatója fenntartja 13,5 milliárd fontos ajánlatát a francia Cegetel távközlési vállalat 85 százalékára - nyilatkozták az ügylethez közel álló bennfentesek szerdán újságíróknak. A Vodafone szeretné kivásárolni tulajdonostársait a Cegetelből, mert Franciaország az utolsó nagy piac Európában, ahol nincs szilárd többsége valamilyen fontos távközlési vállalatban. A Cegetel a második legnagyobb franc
2002. 10. 02. 15:47
[FN] Nem változik a tankönyvek, könyvek, lakosság által vásárolt kották forgalmi adó terhelése -jelentette be a Pénzügyminisztérium Sajtó és Kommunikációs Főosztálya. Egyes téves lapértesülésekkel ellentétben a tankönyvek továbbra is a 0 kulcsos, a könyvek és a könyvkiadás a 12 százalékos áfa-körbe fognak tartozni. Egyedül a zeneművek kiadása kerül át a 12 százalékos kategóriából a 25 százalékosba, ám ez sem érinti a lakosság által vásárolt végt
2002. 10. 02. 15:28
[FN] Az egyik legnagyobb magyar papírgyár, a Dunapack tovább terjeszkedik Kelet-Európában. A magyar cég tegnap átvette a bolgár Rodinvest AD részvényeinek 98,08 százalékát - tájékoztatta a Dunapack a FigyelőNetet.
2002. 10. 02. 15:16
[FN, MTI-Eco] Az Európai Bizottság olyan új vállalatfelvásárlási szabályokat javasol elfogadásra, amelyek új lendületet adhatnak a 15 nemzet alkotta EU-ban a lanyhává vált vállalat-egyesülési szándékoknak azzal, hogy lebontják a legtöbb akadályt a határokon átívelő ajánlatok előtt. Az üzleti körök régóta várják a változtatást, miután a megelőző 12 év reform-erőfeszítései heves német ellenkezés közepette tavaly megfeneklettek az Európai Parlamentb
2002. 10. 02. 15:08
[FN, Totalcar] Több mint 780 ezer kisautót hív vissza a Toyota a fékcső lehetséges törése miatt. Az autó közül 421 ezret Japánban adtak el, a maradék 360 ezer viszont más tengeren túli piacokon, így Európában, Amerikában, és egyes távol-keleti országokban talált gazdára. Az autók mind a Yaris - Japánban Vitz - padlólemezére épülnek, és 2000 októbere és 2001 áprilisa között kerültek forgalomba. A probléma elsősorban a hideg éghajlatú országokban j
2002. 10. 02. 14:49
[FN, MTI-Eco] Október 1-jétől Ablonczy Balázs a Xerox Magyarország Kft. értékesítésért és marketingért felelős vezetője vette át a leányvállalat irányítását Hristo Manovtól - közölték a cég illetékesei. Hristo Manov új feladatokat kapott a Xeroxtól: négy észak-európai ország operációs igazgatójaként dolgozik majd. Ablonczy Balázs 1996 óta dolgozik a Xerox Magyarországnál. Az új vezető gazdasági adatokat nem ismertetett, ám annyit közölt, hogy az
2002. 10. 02. 14:19
Az Egyesült Államokban a Jóbarátok sorozat szünetében a legdrágább a reklámidő , Magyarországon most a TV2-n futó Big Brother rakja a legtöbb pénzt a tulajdonosok zsebébe: másodpercenként százhuszonhatezres sebességgel ketyeg a taxaméter.
2002. 10. 02. 14:14
[FN, origo] A renitens Take That-tagból szólóénekessé lett Robbie Williams az Egyesült Királyság történetének "legzsírosabb" zenei szerződését köti meg a közeljövőben. Amikor februárban lejárt Robbie szerződése az EMI-nál, a világ legnagyobbjai szálltak harcba, hogy a következő három lemeze erejéig magukhoz láncolhassák. A multi végül is győzött, 80 millió fontos, azaz 30 milliárd forintos ajánlatával. Ezzel együtt Robbie kiadóalapításáról szóló
2002. 10. 02. 14:12
[FN, index.hu] November elsejétől megszűnik az Inforádió hírportálja, az Infostart Rt. tulajdonában lévő infostart.hu. Az index.hu informátorai szerint a Webigen kiszállása után meg volt számlálva az Infostart ideje. A céget a rádiós piacon lendületesen terjeszkedő Inforádió és a Wallis cégcsoporthoz tartozó Webigen Rt. alapította, ám a Webigen később kiszállt. A megosztás az volt a két tulajdonos között, hogy a rádió a tartalmat - vagyis a hírek
2002. 10. 02. 13:43
[FN] Az eurózóna tizenkét tagországában átlagosan 8,3 százalékos volt a munkanélküliség augusztusban, harmadik hónapja változatlan - közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán. Az adat összhangban van elemzők várakozásával. Tavaly augusztusban az átlagos munkanélküliség 8 százalék volt az euróövezetben. Az Európai Unió tizenöt tagállamában az átlagos munkanélküliség 7,7 százalékos volt augusztusban, szintén nem változott júliushoz képest. A
2002. 10. 02. 13:39
[FN] Egyre gyakrabban egyedül bonyolítják le a háziasszonyok a napi fogyasztási cikkek vásárlását - derül ki a Netsurvey Magyar Online Monitor című kutatásából. Országosan már a vásárlók 61 százaléka olyan nő, aki az élelmiszerboltban egyedül dönt a vásárlásról. Ez az állítás az átlagosnál nagyobb mértékben érvényes a lakóhelyhez közeli kis üzletekre és a szupermarketekre és a drogériákra. De főszerepet játszanak a nők a hipermarketben is, ahol l
2002. 10. 02. 13:25
[FN] A Fehér Ház szóvivője, Ari Fleischer közvetetten az iraki államelnök, Szaddám Huszein meggyilkolására szólította fel az iraki népet. A szóvivő szavai szerint "egy pisztolygolyó vagy egy repülőjegy" mindenképpen olcsóbb volna egy háborúnál. A szóvivő néhány órával később magyarázni kezdte a korábban általa mondottakat. Az Egyesült Államok, valamint az amerikai titkosszolgálat tartja magát azon alapelvhez, hogy külföldi államelnököket, politik
2002. 10. 02. 13:00
[FN] Az idén augusztusban nőtt a nem pénzügyi vállalatok forinthiteleinek és éven belüli forintbetéteinek kamatlába - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank. A háztartásoknak nyújtott hitelek, illetve az általuk elhelyezett betétek kamatai stagnáltak, illetve enyhén emelkedtek. Augusztusban a nem pénzügyi cégeknek nyújtott éven belüli hitelek átlagkamatlába 10,60 százalékra nőtt a júliusi 10,45 százalékról, az éven túli hitelek kamata a júliusi 10,5
2002. 10. 02. 12:56
[FN] Sikeres szlovákiai és csehországi terjeszkedése után Magyarországon kívánja növelni piaci részesedését az Erste Bank. A pénzintézet Szlovákiában több mint 40, Csehországban több mint 30 százalékos piaci résszel bír. Az Erste Bank elnöke, Andreas Treichl elmondta: a Postabank, melyet a jelenlegi kormány a jövő évben kíván értékesíteni, "igen jól illene" az Erste Bankhoz. A társaság Magyarországon kívül Horvátországban és Bajorországban kíván
2002. 10. 02. 12:46
Olvasói sztorik