archívum

[FN, HWSW] A Microsoft vezetősége úgy döntött, hogy 25 évnyi programírás, kódolás után eljött az ideje egy nagytakarításnak . A most kiadott utasítás értelmében a cég fejlesztői csapatai egy hónapon keresztül nem foglalkoznak új alkalmazások, programok írásával, ehelyett minden idejüket a már meglévő termékekben esetlegesen jelenlévő biztonsági rések felkutatására fordítják. A cég szóvivője kedden megerősíttette, hogy a vállalat minden osztályán
2002. 02. 06. 11:12
[FN] A 12 országot magábafoglaló eurózóna megpróbál új utakat keresni a gazdasági fellendülésnek - két kedden nyilvánosságra került felmérés alapján. Az adatok egyre bővülő szolgáltatási szektort jeleznek, és közel egy éve először emelkedést mutat az üzleti aktivitás mutatója is. Továbbá az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hiavatalának ezektől egy független jelentése szerint decemberben változatlanul 8,5 százalékos a régió munkanélküliség
2002. 02. 06. 10:53
[FN] Nagy-Britanniában egy átlagos ház ára immár meghaladja a 100 ezer fontot januárban , mert az olcsó hitel miatt megugrott a kereslet - mutatja az ország legnagyobb lakásépítési hitelezőjének felmérése. A házárak 1,6 százalékkal gyarapodotak a múlt hónapban - mondta a HBOS Plc. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva 16,8 százalékos növekedés mérhető. "A nagyon erős bizalomnak köszönhetően, egyedülálló fejlődést produkál Nagy-Britannia, és
2002. 02. 06. 10:48
[FN, MTI-Eco] Oroszországban januárban átlagosan 3,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak decemberhez képest , a decemberi 1,6 százalékos havi infláció után. A januári volt a leggyorsabb havi infláció az 1999. februári 4,1 százalékos áremelkedés óta, és főleg a szolgáltatások 7,5 százalékos drágulása táplálta - jegyezte meg az állami statisztikai bizottság szerdai közleménye. A szolgáltatások 1996 óta most januárban drágultak a leggyorsabban.
2002. 02. 06. 10:43
[FN] A Swatch Group AG becslése alapján nettó bevételük körülbelül 10 százalékkal csökkent 2001-ben . 1995 óta először mért visszaesést a világ legnagyobb karóragyártója, mert a vártnál nagyobb mértékben csökkent a forgalom az utolsó 3 hónapban. Az Omega és a Breguet készítőjének eladása mínusz 1,9 százalékkal 2,5 milliárd dollárra módosult a tavalyi évben. Az amerikai terrortámadás elvette a vásárlók kevét - jelentette a vállalat. A rivális Cie
2002. 02. 06. 10:18
[FN, MTI-Eco] Az ipari termelés volumene 2001-ben 4,1 százalékkal nőtt a 2000-es szinthez képest az előzetes adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Egy évvel korábban, 2000-ben az ipar termelése 18,3 százalékkal nőtt. A termelés volumene a szezonálisan és munkanap-korrekcióval kiigazított adatok alapján 2001. decemberében 1,4 százalékkal maradt el a novemberitől, és 1,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel
2002. 02. 06. 10:14
[FN] Szerdán 207,26 pontos eséssel 7817,78 ponton nyitott a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX . A 225 válogatott részvény Nikkei indexe 54,75 pontos, azaz 0,58 százalékos veszteség után 9420,85 ponton állt a kereskedés végén. A londoni FTSE-100 6,3 pontos, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 15,99 pontos veszteséggel indult. Az amerikai értékforgalmazói
2002. 02. 06. 10:10
[FN, MTI-Eco] Januárban az argentin fogyasztói árak 2,3 százalékkal haladták meg a decemberi és 0,6 százalékkal az egy évvel korábbi szintet . Az argentin nemzeti statisztikai hivatal, az INDEC adatai szerint a fogyasztói árak most először nőttek május óta. A gazdasági recesszió és a munkanélküliség növekedése miatt eddig ugyanis csökkentek az árak. A januári emelkedés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a kormány január 6-án megszüntette a ne
2002. 02. 06. 09:57
[FN] A Hyudai Motor Co. utolsó negyedéves nyeresége váratlan mértékben, 17 százalékkal növekedett 2001-ben , köszönhetően az olcsó modelljei iránti nagy keresletnek. Korea legnagyobb autógyártójának nettó bevétele a korábbi 215,1 milliárd wonhoz képest (191 millió dollár), 2001-ben 251,4 milliárd volt. Az elemzők ezzel ellentétben 18 százalékos visszaesésre számítottak. A tavalyi év a Hyundai legjobbja volt, leginkább a Sonatra és a sportos Sante
2002. 02. 06. 09:48
[FN] A European Aeronautic, Defense and Space Co. 23 százalékos növekedést jelentett az új megrendelések számában 2001-ben, leginkább a Airbus SAS 100 százalékos rekord forgalmának köszönhetően . A európai repülőgyártás 80 százalékát birtokló EADS új megrendeléseinek összege 60,2 milliárd eurót tett ki a tavalyi évben. A 2001. évben Európa legnagyobb légivállalatának 27 százalékkal, 30,8 milliárd euróra gyarapodott az eladása, ezzel jobb eredmény
2002. 02. 06. 09:44
[FN, MTI-Eco] Jugoszlávia tavalyi külkereskedelmi hiánya 49 százalékkal 2,9 milliárd dollárra nőtt . A behozatal 4,8 milliárd dollárt, a kivitel 1,9 milliárd dollárt tett ki. A délszláv ország tavalyi exportja 10,5 százalékkal bővült 2000-hez képest.
2002. 02. 06. 09:41
[FN, MTI-Eco] A Gazprom orosz gázipari vállalat januárban 48,9 milliárd köbméterre növelte gáztermelését az egy évvel korábbi 32,8 milliárdról . A Dow Jones által idézett Gazprom közlemény rámutatott arra, hogy a bővülés elsősorban annak köszönhető, hogy tavaly októberben megkezdődött a kitermelés a Zapoljarnoe gázmezőn. Itt januárban a Gazprom 2,7 milliárd köbméter földgázt hozott a felszínre. A gázmező tartaléka becslések szerint 3,35 ezer mill
2002. 02. 06. 09:26
[FN] A Hewlett-Packard március 19-ét jelölte ki a részvénytulajdonosok szavazási dátumának, amikor is végső döntés megszületik a Compaq-kal való egyesülés ügyében . Az időpont kijelölése végre pontot tesz a novemberben megkezdődő háborúskodásnak, ami Walter Hewlett, az alapító fiának bejelentése után kezdődött. Ő ugyanis kifejezte ellenérzéseit a fúzióval kapcsolatban, és kijelentette, hogy nem támogatja azt. A kiélezett küzdelem az elemzők szeri
2002. 02. 06. 09:21
A befektetők bizalmatlansága egyre nő az értékpapírok iránt, így egyre többen fektetik aranyba a pénzüket. Az arany ára kedden egyéves csúcsot ért el, míg a nemesfémbányászattal foglalkozó cégek irányadó indexe kétéves rekordot döntött.
2002. 02. 06. 09:15
[FN, MTI-Eco] A francia jegybanki kormányzó, az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsának tagja, Jean-Claude Trichet szerint a gazdasági kilábalás jelei immár nyilvánvalóak Európában. A francia kormányfővel tartott találkozóját követően Trichet úgy nyilatkozott, hogy jelenleg a stagnáció elhagyásának folyamata zajlik, ugyanakkor óvatosságra intett a túlzott reményeket illetően. Mint mondta, Európa egészében - a stagnálás időszaka után - az
2002. 02. 06. 09:11
Valószínűtlen, hogy nagyobb árváltozások történjenek idén a nemzetközi, és ezzel együtt a hazai üzemanyagpiacon . Amennyiben rendkívüli eseményektől mentes marad 2002, úgy a benzin nyár elején legfeljebb literenként 225, a gázolaj pedig a negyedik negyedévben 210 forintra drágulhat - hangzott el a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Rt. tájékoztatóján. A számok nem tartalmazzák a júliusba
2002. 02. 06. 09:01
A termelékenység évi 20 százalékos növelésére van szükség ahhoz, hogy Magyarország gazdasága 2005-ig utolérje az Európai Unió tagországait - állapította meg a Czipin&Proudfoot Consulting. Jelenleg Magyarország termelékenységi lemaradása 40 százalék, míg a béreknél 60 százalék a hátrány. A versenyképesség fenntartása a várható bérnövekedés mellett ezért csak a termelékenység növelésé
2002. 02. 06. 08:53
Berlin és Párizs nem hajlandó több pénzt költeni a bővítésre a 2006-ig érvényes költségvetésben meghatározott 42 milliárd eurónál - jelentették ki a két ország kormányfői hétfő esti diplomáciai vacsorájukat követően. A francia agrárminiszter pedig egyenesen felesleges felhajtásnak nevezte a jelöltek igyekezetét olyan pénzek megszerzésére, amelyet úgysem kaphatnak meg, míg az unió ag
2002. 02. 06. 08:47
Amint az várható volt, február elejétől Magyarország nem került le a pénzmosás elleni küzdelmet összehangoló nemzetközi szervezettel (FATF) "nem együttműködő" országok listájáról . A FATF hongkongi ülésén ugyan megdicsérték hazánkat, de ahhoz hogy Magyarországot levegyék a feketelistáról még további lépésekre van szükség - ezeket a szervezet képviselői a helyszínen ellenőrzik majd. B
2002. 02. 06. 08:43
A washingtoni szenátus szakbizottsága nem tudja kihallgatni Kenneth Layt, a csődbe jutott Enron áramszolgáltató cég egykori elnök-vezérigazgatóját, mivel az üzletember - ügyvédje állítása szerint - ismeretlen helyen tartózkodik , és ily módon nem lehetett neki átadni a február 12-i meghallgatásra szóló idézést. A múlt hét végére időzített első meghallgatáson való részvételt Lay lem
2002. 02. 06. 08:38
Az autópálya-építés költségei egyelőre nem haladják meg a konzorcium által vállalt szerződés szerinti árakat . Mégis sokan - köztük Keller László szocialista képviselő - úgy vélik, a Vegyépszer olyan cégkapcsolati rendszert hozott létre, amely átláthatatlanná teszi az egyes részmunkák felelősségi rendszerét. Farkas László a Vegyépszer Rt. vezérigazgató-helyettese ugyanakkor a szerződ
2002. 02. 06. 08:33
Volt némi drukk az egészségügyi miniszterben, hogy megszavazza-e a kormány az ágazat közel 607 milliárd forintos konszolidációs tervét, ám az izgalomnak vége : tegnap zöld utat kapott a program. Folytatódik az egészségügy rendbetétele - mondta Mikola István, aki szerint ehhez jó alapul szolgál a decemberben elfogadott kórháztörvény. Úgy tartja, az egészségügy jobb helyzete élénkíti a
2002. 02. 06. 08:30
Eddig nem veszítettek magyarországi ügyfelet a könyvvizsgáló világcégek a szakmát felrázó amerikai botránysorozat nyomán - állította lapunknak több óriáscég képviselője. Elismerték azonban, hogy az amerikai események nyomán az összeférhetetlenség és megbízhatóság kérdése Magyarországon is fölmerül. •
2002. 02. 06. 08:27
Szexuális zaklatás miatt tett feljelentést egy miskolci nővér egy osztályvezető főorvos ellen . A kórház dolgozói máris két táborra szakadtak, amennyiben beigazolódnak a vádak, az orvost akár három évi szabadságvesztésre is ítélhetik. A magyar törvények nem ismernek szexuális zaklatásra vonatkozó paragrafust, és a fővárosban ilyen cselekmény még soha nem képezte munkaügyi per tárgyát
2002. 02. 06. 08:26
Olvasói sztorik