A fegyveres férfi, aki a hatóságok szerint megkísérelte meggyilkolni Donald Trump volt elnököt, bejegyzett republikánus szavazó volt, aki korábban kis összeggel egy demokrata csoportot is támogatott – írta a CNN.
A Washington Post azt írta, hogy Rico Elmore, a pennsylvaniai képviselőház korábbi republikánus jelöltje is próbált segédkezni a lövöldözés súlyos sérültjének megmentésben, de a fejbe lőtt férfi a helyszínen életét vesztette.
Anthony Guglielmi az Egyesült Államok Titkosszolgálatának szóvivője több órával a lövöldözés után közleményt tett közzé az X közösségi médiaplatformon.
A pennsylvaniai Butlerben tartott sajtótájékoztatón a hatóságok közölték, hogy azonosították a lövöldözés három áldozatát, részleteket azonban eddig nem hoztak nyilvánosságra.
Az MTI információi szerint szombaton késő este elhagyhatta a kürházat Donald Trump, az X-en fellelhető felvételek szerint az újrázni készülő korábbi amerikai elnök gépe New Jersey-ben landolt, alig hat órával a merényletkísérlet után.
Trump épp arról beszélt, mivé lett Amerika, miután Joe Biden, az ország történetének legrosszabb elnöke hatalomra került, amikor hirtelen a füléhez kapott.
Donald Trump közleményben mondott köszönetet az amerikai titkosszolgálat őt védő embereinek, valamint a rendvédelmi szervek minden tagjának a gyors beavatkozásért a pennsylvaniai támadást követően szombaton.
A történtek után közleményt adott ki az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, azt ezt jegyző Lloyd Austin védelmi miniszter kijelentette, hogy a tárcája teljes egészében elítéli a Trump elleni merényletet.
A CNN szerint Donald Trump volt elnökre 120-150 méteres távolságból lőtt rá a fegyveres a a Pennsylvania állambeli Butlerben tartott szombat délutáni nagygyűlésen.
Merényletet követtek el Donald Trump republikánus elnökjelölt ellen egy választási gyűlésen a Pennsylvania államban található Butlerben. Élő közvetítésünk az amerikai eseményekről.
Nem véletlenül vált Elon Musk kommunikációja az utóbbi időben egyre szélsőségesebbé: láthatóan részt kíván venni Donald Trump újraválasztásában. A volt elnök azon gondolkozik, ha visszakerülne a Fehér Házba, tanácsadójává tenné meg a techmogult.