Négy évvel megtoldotta szerződését Jean-Sebastien Giguere, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnokcsapatának kapusa. Az Anaheim Mighty Ducks kapusának aláírása 24 millió dollárt ért.
Pénzbüntetésre és közmunkára ítélték Stephen Jacksont, az NBA-ben szereplő Golden State Warriors sztárját, aki tavaly októberben egy sztriptízbár előtt verekedett és lövöldözött.
Menesztették az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) döntős Ottawa Senators főigazgatóját, John Mucklert, akinek helyét az eddigi vezetőedző, Bryan Murray veszi át.
Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb sztárja saját honlapjának nyilatkozva megerősítette, hogy távozni akar a Los Angeles Lakerstől.
A 2006/2007-es idényében nyújtott teljesítménye alapján három fontos díjat is besöpört Sidney Crosby, a Pittsburgh fiatal klasszisa, ő lett az MVP is az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).
A San Antonio Spurs megnyerte Clevelandben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének negyedik mérkőzését is, és története során negyedszer hódította el a Larry O'Brien Kupát.
Jó az öreg a háznál – tartják az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL) szereplő Detroit Red Wings vezetői, és újabb egy éves szerződését kötöttek a 45 esztendős Chris Cheliosszal.
A San Antonio Spurs megnyerte Clevelandben az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sikerig tartó döntőjének harmadik mérkőzését is, így már csak egy győzelemre van a végső diadaltól.
A San Antonio Spurs már 2-0-ra vezet az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjében, miután hétfőre virradóra, hazai pályán 103-92-re legyőzte a Cleveland Cavaliers együttesét.
A San Antonio sztárjai kikapcsolták LeBron Jamest az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének első mérkőzésén, és így a keleti bajnoknak esélye sem volt arra, hogy megszorítsa a zseniális Tim Duncan és Tony Parker által vezérelt Spurst.
Az Anaheim Ducks nyerte a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) nagydöntőjének ötödik mérkőzésén, csütörtökre virradóra 6-2-re diadalmaskodott az Ottawa Senators ellen. A kaliforniai gárda fennállása során először ért fel a csúcsra.
Az Anaheim Ducks nyert az Ottawa Senators otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa-döntőjének negyedik mérkőzésén, és így már 3-1-re vezet a párharcban.
Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Chris Pronger, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében szereplő Anaheim Ducks védője, amiért szándékosan belekönyökölt az ellenfele arcába.
A Cleveland Cavaliers nyerte a Keleti-főcsoport fináléjának hatodik mérkőzését, s ezzel története során először bejutott az NBA nagydöntőjébe, ahol a San Antonio Spurs lesz az ellenfele.
A kanadai pontverseny idei elsője, Sydney Crosby lett a Pittsburgh Penguins, egyben az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legfiatalabb csapatkapitánya.
A Cleveland Cavaliers két hazai győzelme után idegenben is megverte a Detroitot elsősorban az élete legjobb meccsét produkáló LeBron James révén, aki playoff-karriercsúcsot jelentő 48 ponttal valósággal egymaga dobta a nagydöntő közelbe az esélytelenebbnek tartott csapatot.
A San Antonio Spurs negyedszer is legyőzte a vendég Utah Jazzt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati-főcsoportjának fináléjában, ezzel elsőként jutott be a nagydöntőbe. Duncanék egy parádés rajttal hamar eldöntötték az ötödik összecsapást.
Az Anaheim Ducks a második hazai mérkőzését is megnyerte az Ottawa Senators ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa döntőjében. A mérkőzés egyetlen gólját a liga egyik legjobb védekező támadója, Sammy Pahlsson szerezte.
Ittas vezetés miatt letartóztatták Jerry Busst, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Los Angeles Lakers tulajdonosát. Egy nappal később Kobe Bryant bejelentette: eligazolna a csapattól.
A Cleveland Cavaliers LeBron James vezetésével 91-87-re nyert a vendég Detroit Pistons ellen, és ezzel egyenlített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjében.
A San Antonio Spurs megnyerte a negyedik mérkőzést a Utah Jazz ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati-főcsoportjának fináléjában, így már csak egyetlen győzelemre áll a nagydöntőbe kerüléstől.