Míg a Sziget eredetileg az ellenkultúra zászlóshajójaként indult, mára a konzumtársadalom egyik eszköze lett, amit leginkább az jelez, hogy ahová nézünk, ott hirdetés terem.
Youssou N'Dour egyike annak a maroknyi művésznek (például Myriam Makeba, Manu Dibango és Mory Kanté), akiknek valaha sikerült igazi crossover módra a közízlés részévé tennie az afrikai zenét.
Azoknak a bevállalósoknak, akik a mélyvízben szeretnek kezdeni, az első nap legjobb ajánlata (leszámítva persze mindent, ami folyik, árt és sok) az Obituary Hammer színpados fellépése.
A hazai hiphopberkek legudvariasabb (és leghúsevőbb) előadói, a Takarítónő és az Ülünk a vonaton című rapslágerek szerzői, mint tudjuk, Kukaemcé és Ricsipé. Gatyájuk hangyával teli. Merthogy a mai napig képtelenek a seggükön maradni.
A Magyar Rádió Közalapítvány egyik, civil szervezet által delegált kurátora azt kéri a házelnöktől, ne csak a pártdelegáltak véleményét hallgassa meg, hanem a társadalmi kurátorok aggodalmait, kérdéseit is.
Átment hétfőn a zajvizsgán a Sziget. A teljes hangerőre kapcsolt színpadok ugyan a 45 decibeles hangerő-küszöb közelében voltak, de nem haladták meg azt.
Jellemzően 30 milliárd forint körüli költségvetésből kívánják megvalósítani az Európa 2010-es kulturális fővárosának címére pályázó magyarországi városok nagyszabású terveiket – írja a Világgazdaság.
Elhunyt vasárnap Havannában Ibrahim Ferrer kubai énekes, a világhírű Buena Vista Social Club együttes tagja. A 78 éves zenészt néhány napja gyomorpanaszokkal szállították egy havannai klinikára.
Csütörtöktől a mozikban egy újabb Marvel képregény-adaptáció, amelynek az Egyesült Államok egyik legrégebbi és legnépszerűbb comicja, a Fantasztikus Négyes az alapja. Még a Pókember megszületését megelőzően találta ki a négy csodafigurát a Spider-man atyja Stan Lee.
Huszonnégy órán belül adja át a Magyar Rádió vezetését Hollós János a kuratóriumi elnökség által kijelölt tulajdonosi megbízottnak - szólította fel Gellért Kis Gábor a távozó rádióelnök által kinevezett ügyvezetőt. Hollós János csütörtökön küldi el válaszát.
Lezárult a Jövő Háza projekt első üteme, és hétfőn megtörtént a Millenáris Park D épületének műszaki átadása. A tervezettnél hamarabb fejeződtek be a munkálatok, így a Csodák Palotája is hamarabb költözhet át új helyére.
Hétfőre elfogytak az elővételes hetijegyek a Szigetre, keddtől már csak napijegyet lehet elővételben vásárolni. Ezer hetijegyet azonban a rendezvénysorozat szervezői félretettek a startra azok számára, akiknek nem volt módjuk elővételben vásárolni.
Ötödik alkalommal rendezik meg szerdától a Magyar Sziget kulturális, zenei fesztivált Verőcén, ahol az anyaországi résztvevők mellett erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és a vajdasági fiataloknak kínálnak találkozási lehetőséget.
Adócsalás, tb-csalás és magánokirat-hamisítás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatója ellen. Az igazgató ellen folytatólagosan elkövetett társadalombiztosítási csalás, adócsalás és magánokirat-hamisítás a vád.
Az év első felében nettó 2,004 milliárd forintos kereskedelmi bevételt könyvelhetett el a Magyar Televízió (MTV). Ez nyolc százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest.
Több nagy dobásra készül az idei Sziget. A kétmilliárdot meghaladó büdzséből bőven jut sztárokra, lesz Tesco, és vélhetően először teltház. Az egyhetes eseményre a hetijegyért június 15-éig 20 ezer forintot kellett fizetni, a fesztivál kezdetéig 25 ezret, azon túl 30 ezret. A napijegy ötezer forint.