Van, ahol már kicsit örülhetnek az eladók, máshol meg továbbra is a vevők vannak jobb pozícióban. Megmutatjuk, hol lehet most szerencséje a lakásvásárlással.
Nemcsak a pszichiátriáról engedték ki, hanem egy bv-intézetből is. Nem volt vele baj a rácsok mögött, így feltételesen szabadulhatott, pedig több mint egy évet kapott.
Miközben Budapest a közhely szerint liberálisabb és nyugatosabb, mint az ország egésze, a nyers modorú, rendpárti polgármester jó eséllyel újrázhat az őszi választásokon.
A közbiztonság növelése érdekében egy egységes térfigyelő kamerarendszer, valamint a nyugdíjasoknak és az egyedülálló anyáknak egy segítőhálózat kiépítését ígérte budapesti választási győzelmük esetére a szocialista Horváth Csaba hétfőn.
Volt idő, amikor minden fővárosira jutott egy csöppet sem népszerű rágcsáló: most ugyan megközelítőleg sincs annyi, de több, mint az elmúlt években. A fő bűnös az időjárás, na meg a szemét.
Százmilliókat költ évente a BKK a fővárosi kishajójáratokra. Azt hitték, versenyezni tud az autóközlekedéssel. De a hajókat leginkább csak turisták használják.
Budapesten olyan uszodaegyüttes épül a 2021-es vizes világbajnokságra, amely tökéletesen ki tudja elégíteni egy leendő nyári olimpia igényeit is - jelentette ki Kósa Lajos.