Szórakozás

A Kétarcúnak nevezett cicus biztosan nem fog bekerülni a Rekordok Könyvébe, hiszen nem ő az egyetlen macska, amelyik két arccal született. Az orvostudomány már több ilyen esettel találkozott, ám ez nem jelenti azt, hogy gyakori lenne. Az apró csöppség mindenesetre ugyanúgy nyávog és eszik, mint öt testvére.
2010. 06. 14. 14:32
A befektetési guru évről évre “megvásárolható” egy-egy program erejéig, az internetes liciten befolyó összeg egy jótékonysági szervezet számláját gyarapítja. Eddig egy kínai üzletember nyúlt legmélyebben a zsebébe, Csao Tan-jang (Zhao Danyang) 2008-ban 2,1 millió dollárt fizetett a közös pillanatokért. Az idei licit nyertesének kiléte egyelőre ismeretlen, annyi azonban már bizonyos: a manhattani Smith & Wollensky [...]
2010. 06. 14. 14:10
A magasban rekedt utasok kimentésére tűzoltók érkeztek a helyszínre, akik aztán emelőkosarakkal hozták le a bajbajutott vendégeket az óriáskerék kabinjaiból. A művelet biztonsági okokból is lassú volt, így aztán amikor két óra elteltével visszajött az áram, és az óriáskerék ismét mozgásba lendülhetett, sokan már a saját lábukon távoztak. “Minden nagyszerű volt az elején, forogtunk, a [...]
2010. 06. 14. 13:49
A Southend közelében lévő Essexben élő taxisofőr, Tony Barbouti vette észre, hogy 6 hónapos Harriet nevű tyúkja világrekordba illő tojást tojt. A gazda nem tudja minek köszönheti a giga tojást, de nagyon büszke Herrietre. “Nem hittem a szememnek amikor megláttam ezt a tojást – ez nagyobb, mint egy libatojás. A férjem nagyon büszke rá” – [...]
2010. 06. 14. 13:28
Aligha találkozni gyakran békát szexuálisan zaklató majommal. A honolului állatkert egyik látogatójának azonban sikerült megörökítenie a bizarr aktust. A főemlős fittyet hányt a rendszertani különbségekre, és esélyt sem hagyott a menekülésre. Azt nem tudni, hogy a béka túlélte-e az atrocitást.
2010. 06. 14. 12:58
Az Oscar-díjas színésznővel Scott Rudin rendező folytat tárgyalásokat a szerepről. Rudin a Pulitzer-díjas Stay Schiff Cleopatra: A Life (Kleopátra: egy élet) című könyvét akarja megfilmesíteni. Angelina Jolie nagy elődök nyomdokaiba lépne: 1963-ban Elizabeth Taylor főszereplésével készült film Egyiptom királynőjéről. A monumentális alkotásban Richard Burton alakította Marcus Antoniust. A film ugyan négy Oscar-díjat söpört be, de [...]
2010. 06. 14. 10:59
A 29 éves Bündchen Latin a Sao Paulo-i Divathéten lépett fel, ahol a brazil Colcci ruháit mutatta be. Giselle januárban kénytelen volt lemondani a bemutatót, mert december 8-án megszületett első gyermeke, Benjamin. A szupermodell Tom Brady amerikai focistához ment feleségül, és azóta idejének nagy részét az Egyesült Államokban tölti. Bündchen láthatóan visszanyerte régi formáját, bár [...]
2010. 06. 14. 10:24
Egy nyaralás alkalmával ismerkedett meg a fiatal pár. Nemrég azonban egyikük anyja bejelentette, hogy nem az a vér szerinti apja, akinek a neve a születési bizonyítványban szerepel, hanem egy, a másik fél apjával azonos nevű illető. A DNS-vizsgálat során kiderült, a szerelmeseknek egy és ugyanaz az apja. Ennek ellenére a féltestvérek házasságot terveznek, és még [...]
2010. 06. 14. 09:38
Devinek több mint negyven éve tartó házassága alatt nem sikerült teherbe esnie, a gyerekek mesterséges megtermékenyítés révén fogantak. A 64 éves apa örömének adott hangot a késői gyermekáldást követően. Devi hivatalos iratai szerint 1944. május 21-én született, ezáltal ő a legidősebb nő a világon, aki hármas ikreket hozott világra. Az asszonynak harmadik próbálkozásra sikerült teherbe [...]
A hétfői szöuli lapok szerint a szurkolók először az utcákon ünnepeltek. Csak a fővárosban 200 ezren parádéztak a győzelem után. A boltokban pedig rengeteg ital fogyott, de jól kerestek az utcai kifőzdék is. De nem csak a belvárosi boltok kaszáltak nagyot, hanem a lakóövezetekben is jól jártak a kereskedők. Az emberek ugyanis a meccsekre rendesen [...]
2010. 06. 14. 08:34
Lady Gagát provokáló stílusa miatt sokani Madonnához hasonlítják, aki fiatalon szintén mindent megtett, hogy botrányival magára irányítsa a figyelmet. “Nagyon bosszantja, hogy Lady Gaga úgy veti be a divatot és a színpadi trükköket, hogy az emberek mindenképpen Madonnához hasonlítsák. Olcsó húzásnak tartja, hogy az ő hátán akar népszerű lenni, főleg úgy, hogy Madonna szerint erre [...]
2010. 06. 14. 07:51
Az egyik sportcsatorna kérte fel Tomot egy reklámspotra, aki a paparazzik nagy örömére a felvételre készülve az utcán dobta le magáról a textilt. Tom Cruise összekötötte a kellemest a hasznossal, s a reklámfilmet egyúttal új filmje, a Knight and Day című, titkos ügynökös kalandmozi népszerűsíté­sére is felhasználta. A reklámfilm témája ugyanis a film alapsztoriját dolgozza [...]
2010. 06. 14. 07:40
“Nick Nolte a Dornstetten-Hallwangenben lévő klinikán fekszik. Vele van a barátnője is. Várhatóan Nick heteket fog a klinikán tartózkodni.” – állítja az egyik klinikai alkalmazott a Bild című lapnak. A hollywoodi sztár, aki korábban nemcsak alkoholt, de drogot is fogyasztott, azt mondja, már tiszta.
2010. 06. 12. 21:52
Gaga kisasszony ahogy meglátott egy sportfotóst aki lencsevégre kapja, két középső ujjával melegebb éghajlatra küldte, majd azonnal gyors öltözésbe kezdett, és magára kapta ismerőse kabátját. A 24 éves énekes azonban nemcsak öltözködésével botránkoztatta meg az embereket, hanem azzal is, hogy a lelátón barátnőjével csókolózott.
2010. 06. 12. 21:02
A közönség alig hitt a szemének, amikor egy díjkiosztón John Goodman közel 100 kilóval kevesebb testsúllyal jelent meg. Goodman remekül festett fekete szmokingjában, hogy már nem kellett hatalmas pocakját is alágyömöszölnie. A módszerét senkinek sem árulta el.
2010. 06. 12. 19:03
A sármos arc szinte teljesen eltűnt a bozontos és őszülő szakálla alatt, amely meglehetősen zorddá és ápolatlanná teszi kinézetét. Pittet legközelebb ősszel láthatják a filmvásznon a rajongók egy Sean Penn-nel közösen készített fantasydrámában, és remélhetőleg legalább emiatt megszabadul szakállától.
2010. 06. 12. 17:18
Első hallásra furcsának tűnhet, de mégis egy teljes család elfér abban az autóban, amely egy Salzburghoz közeli településen áll. A Voglreiter Auto Residence energiatakarékos megoldással épült és működik. A fényszórók valójában a hálószobák ablakai, és bár a képeken nem látszik, a kipufogó helyén hátul egy grillsütő is helyet kapott.
2010. 06. 11. 14:48
Az egyik kínai üzem vasalófiúja úgy tűnik mindent tud a géppel. Jobb kezéből bal kezébe pörgeti a szerkezetet úgy, hogy közben még bukfencet is vet a zsinóros vasaló. Szinte követni is nehéz, hogy a hatalmas gőzben hogyan dobálja a tűzforró vasalót a fiú. Technikája mindenesetre lenyűgöző…
2010. 06. 11. 14:45
Olvasói sztorik