Szórakozás

Olaszország a pályaudvarokon is bevezeti a testszkennert

Hamarosan a vonattal utazók testét is átvilágítják majd biztonsági okokból - jelentette be Roberto Maroni olasz belügyminiszter.

Júliusig befejeződik a római és a milánói reptereken kísérleti jelleggel elhelyezett testszkennerek kipróbálása, és ezután minden olyan helyen működtetni fogják a különleges biztonsági berendezést, ahol egy robbantásos akció végrehajtásának veszélye fennáll – mondta Maroni.

A meztelen testet kirajzoló eszköz tesztelése Rómában és Milánóban problémát vetett fel a privátszféra védelme és a berendezés egészségkárosító hatása terén.

“Arra kértük a szkennerek gyártóit, hogy alakítsák át úgy a berendezést, hogy a személyeket ne lehessen felismerni a vizsgálat során. Ez persze árthat az ellenőrzés hatékonyságának, de dolgozunk azon, hogy a megfelelő egyensúlyt megtaláljuk” – közölte az olasz belügyminiszter.

Ferruccio Fazio, az egészségügyi tárca vezetője nemrég megerősítette, hogy a testszkenner ellenőrzésére felkért tudományos bizottság jelentése értelmében az átvilágításhoz használt röntgensugarak nem jelentenek veszélyt az egészségre.

Egy testszkenner ára 150 ezer euró, azaz mintegy 42 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik