Szórakozás

Laár András küld „kétszázezer forint gyorssegélyt” Galla Miklósnak

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Nehéz anyagi helyzetbe került Galla Miklós, ezért követőitől kért segítséget. Azután tett így, hogy Laár Andrásnak hasonló módon sikerült adományokat gyűjtenie.

Galla azóta újra posztolt: kiderült, hogy kétszer annyi az adótartozása, mint hitte, így még inkább szüksége van a segítségre.

Hétfőn újabb fordulat történt az ügyben, amikor Laár András a Borssal megosztotta, hogy szándékában áll segíteni régi barátján és kollégáján, és egy új alapítványt is létrehoz a bajba jutott művészek támogatására.

Küldök neki kétszázezer forint gyorssegélyt, aztán majd meglátjuk, mennyi kell még. Vannak olyan művészek, akik éhen döglöttek már, mert a társadalom nem nyúl alájuk

– mondta Laár, akinek bár az utóbbi években nem volt szoros a viszonya Gallával, de elmondása szerint mindig tisztelte őt, mint művészt:

„Nem beszélünk gyakran, de mindig is becsültem. A legutóbbi személyes találkozásunk az talán akkor volt, amikor átadtam neki a Karinthy-gyűrűt. Az egyik legtehetségesebb humorista az országban. Nem véletlenül dolgoztam vele annyit. A Galla furcsa ember, de attól még zseniális. Csak nem biztos, hogy én ott akarok lenni a színpadon, miközben ő ezt csinálja. Miközben ő nadrág nélkül áll a színpadon.”

A zenész-humorista Galla Miklós kapcsán arról is beszélt, hogy sok magyar művész méltatlan körülmények között él, miközben évtizedeken át szórakoztatták a közönséget. Éppen ezért most Aurária néven szeretne egy alapítványt létrehozni, amely kimondottan a bajba jutott művészeket segíti.

Az emberek szívből adnak. Mi ezt a pénzt továbbadjuk – mert senkinek sincs akkora összegre szüksége, hogy briliáns berakásos Hondákat vegyen magának. Nem hagyhatjuk, hogy a tehetség nyomorba dőljön. A nép segít, ha látja, hogy baj van.

Az ügyre a minap Delhusa Gjon is reagált:

Kapcsolódó
„A dal örök, a humor elkopik” – Delhusa Gjon megszólalt Galla és Laár kapcsán
Leírta, szerinte miért került olyan helyzetbe a két humorista, hogy követőiktől kellett pénzt kérniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik