A Neshama TV Én és a pénz című műsorában járt Kulka János, vette észre a story.hu. A műsor címéből adódóan is a pénz fontos téma volt a beszélgetés során. A Nemzet Színésze elmondta, a Szomszédok című sorozattal megalapozta az életét.
Kétszázezer egy rész, négyszázezer egy hónapra. Fölvetett a pénz. Vettem lakást, autót, utaztam. Elszórtam. Tényleg.
Ahogy a műsorban elmondta, rengeteg autót is vásárolt az elmúlt évtizedekben, legalább húszat, de ezeket mind a nővérének ajándékozta.
Elmesélte, hogy már vigyáz, mire költ, szégyelli is, hogy nem spórolt jobban. Ha nem lenne a Nemzet Színésze címért járó bére, a rokkantnyugdíjból nem tudna megélni. A keresztanyját elveszítette, akinek viszont megörökölte a vagyonát:
Végzetszerű. Nem tudom, hogy mondjam. Kilenc éve stroke-os lettem. Keresztanyám meghalt. Én örököltem. Ő Párizsban élt. A Pasteur Intézet tudományos igazgatója volt. 91 éves volt. Én örököltem. Véletlen.
Nemrég Kulka János miatt azért írtunk, mert lakásszínház lett Lang Györgyi egykori otthonából. Mi is ellátogattunk.






