35 évvel VIII. Eduárd király lemondása után a brit királyi család jogosan tartott attól, hogy a történelem megismétli önmagát. Az addig a legkapósabb agglegénynek számító Vilmos gloucesteri herceg ugyanis szerelmes lett, de nem a megfelelő nőbe: a magyar származású Starkloff Zsuzsi több szempontból sem volt tökéletes feleségjelölt a királyi család szemében.
2015-ben a Secret History című televíziós dokumentumfilm-sorozat külön részt szentelt a szerelmi sztorinak A másik Vilmos herceg címmel. Ebben udvari életrajzírók és a szereplőket személyesen ismerők mellett maga Starkloff is megszólalt: először mesélt a herceggel való kapcsolatáról kamera előtt.
A történet, amit elmondok, egy igazi tündérmese. Réges-régen történt, egy messzi földön, Vilmos és Zsuzsi, egy brit herceg és egy magyar lány főszereplésével, közel 50 évvel ezelőtt
– így vezette fel a történetet az akkor hetvenkilenc éves asszony.
A Windsorok a hátsó sorban című cikksorozatunk soron következő részében az ő szerelmi történetükkel foglalkozunk.
A régen várt herceg
Adottak tehát a főhősök: egyikük egy európai herceg, akit egy biográfus úgy jellemzett, mint a királyi család elfeledett csillaga,
egy káprázatos fiatalember, aki előtt nagy jövő állt. Rendkívül intelligens, erős, kalandvágyó és szexi volt.
Vilmos 1941-ben született. Apja, Henrik gloucesteri herceg, V. György király és Teck Mária harmadik fia volt, akinek idővel mindkét idősebb bátyja trónra lépett. Mint ismert, VIII. Eduárd alig egy évig volt Nagy-Britannia királya, mikor a szerelméért lemondott a koronáról. Mivel Eduárd gyermektelen volt, örököse öccse, Albert lett, aki VI. György néven uralkodott. Regnálása alatt jött a világra unokaöccse, Vilmos, aki születésekor negyedik volt a brit trónöröklési rendben (II. Erzsébet, Margit hercegnő és az édesapja után).
Kései gyerek volt, szülei már majdnem feladták annak reményét, hogy valaha gyerekük születik. Édesanyja, Aliz hercegné a kor mércéjével nézve viszonylag idősen, harmincasként házasodott be a Windsor-házba, és több terhessége is vetéléssel végződött. Napokkal a negyvenegyedik születésnapja előtt adott életet elsőszülött fiának.
A családi hagyománynak megfelelően Vilmos a patinás Eton fiúiskolában tanult. Történelemtanára visszaemlékezése szerint rendkívül független volt, és keményen harcolt az ellen, hogy belekényszerítsék őt a királyi család mindennapjaiba.
Egykori oktatója azt is felidézte, hogy Vilmos mindig is az idősebb nőkhöz vonzódott, talán azért, mert rangja miatt gyanakvó volt a fiatal lányokkal.
„Elég intelligens volt ahhoz, hogy átlásson a cselszövéseken, és szerintem ezért is érezte nagyobb biztonságban magát érett nők társaságában” – mondta el a pedagógus.
Vilmos származása révén a királyi család legfelsőbb köréhez tartozott, ami már akkoriban is együtt járt bizonyos kötelezettségekkel. Ő azonban – trónelhagyó nagybátyjához hasonlóan – szabadságra vágyott, és minél távolabb szeretett volna kerülni a figyelem középpontjától. Miután történész diplomát szerzett Cambridge-ben, és egy évig politikatudományt hallgatott a kaliforniai Stanford Egyetemen, nem katonai pályára lépett, ahogyan azt elvárták tőle, hanem civil állást vállalt – először pénzügyi területen, majd diplomataként.
Erről a döntéséről egy tévéinterjúban (amiből nem sokat adott élete során) így beszélt:
