Idei rendezvényünkön a vaskor világhódító népe, a kelták kerülnek reflektorfénybe. A kelták területe egykor a Brit-szigetektől Kis-Ázsiáig terjedt, az i. e. 4. században kifosztották Rómát, sőt a múlt század óta már a képregények és rajzfilmek világát is meghódították!
Az Aquincumba látogatók hazai és külföldi hagyományőrző csapatok közreműködésével megtapasztalhatják, hogyan éltek, öltözködtek és harcoltak a kelta törzsek, sőt idén egy a római hadseregben szolgáló, de barbár hátterű katonákból álló segédcsapat képviselői is felállítják táborukat a rendezvényen.
Az érdeklődők ismeretterjesztő régészelőadások, tárlatvezetések, és a múzeum raktárában tett látogatások révén megtudhatják, mit mesélnek nekünk a régészeti leletek és történelmi források a barbár törzsek társadalmáról, szokásairól, viseletéről, az őskori épületekről, valamint az ókori Aquincumot a barbár támadástól védő római katonaságról.
A jövő kérdéseire választ keresőket várja a romok között keringő vándorjós, valamint az ogham kövek mestere. Az ifjú kalandorok bátorságpróbán, kincskereső játékon és kézműves foglalkozások során vehetnek részt. Bemutatkoznak mesterségek a csontfaragástól a növényi festésig, lesz vadászmadár bemutató, interaktív csata, látványkonyha, viseletbemutató, barbár szépségszalon, árusok utcája és még sok más programelem!
A részletes program, valamint a jegyárak és kedvezmények listája az esemény Facebook-oldalán olvasható: https://www.facebook.com/events/1241082810353150/
Jegyek kaphatók a BTM Aquincumi Múzeumban és az Aquincum.jegy.hu oldalon:
https://aquincum.jegy.hu/program/barbar-napok-aquincumban-152776
A program a Budapesti Történeti Múzeum szervezésében, az Óbudai Kulturális Központ támogatásával, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretén belül valósul meg.