Szórakozás

Felbontotta jegyességét a TV2 egykori gyereksztárja, Juhos Zsófi

YouTube / JuhosZsófi
YouTube / JuhosZsófi
Elmondta, miért döntött a szakítás mellett.

Juhos Zsófi 2015-ben, mindössze 13 évesen nyerte meg Az ének iskolája című műsor harmadik évadát, amit követően több TV2-es műsorban is szerepelt: feltűnt a Kismenőkben, Dér Heni oldalán a döntőig menetelt a Sztárban sztár +1 kicsi-ben, a Sztárban sztár leszek! 2021-es évadában a középdöntőig jutott, majd egy nemzetközi énekversenyen, a Kaunas Talenten is elindult, ahol a negyedik helyen végzett.

A fiatal énekesnő most a Blikknek adott interjút, melyben egyebek közt azt is elárulta, hogy mi lett az első milliójával, amit 13 évesen kapott meg Az ének iskolája győzteseként.

Rengeteg tartozásunk volt, ezért mondtam anyukámnak, hogy költsük arra. Nem magamra gondoltam elsősorban, hanem a családomra és sikeresen kifizettük mindent, hogy tiszta lappal kezdhessünk. Úgy érzem, nem változtatott meg rossz irányba a pénz meg a siker, nem lettem gőgös, nem szálltam el. Arra nevelt ez az egész, hogy jól fel tudjam használni azt, amim van

– osztotta meg a lappal a 22 éves lány, aki bevallása szerint a Sztárban sztár leszek! után abba akarta hagyni az éneklést, mert úgy érezte, semmi nem jön össze úgy, ahogyan szeretné.

Nem találtam a motivációt, a jövőm sem motivált már, nagyon szomorú ezt kimondani, hiszen mindössze 18 éves voltam. Hála az égnek a szeretteim nem engedték, hogy feladjam. Ez egy óriási mentális torna, ami miatt lelki támaszra volt szükségem, és a szüleim biztosították is számomra. Ez a szakma ilyen, vagy tudsz érvényesülni, vagy nem…

Az énekesnőről az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani, ám mint mondja, amikor nem volt szem előtt, inkább alkotott. Jelenleg egy budapesti irodában dolgozik, mellette viszont továbbra is foglalkozik dalszerzéssel – pár hónapja pedig komoly változás történt a magánéletében, vőlegényével ugyanis, akivel egy évig jártak jegyben, a szakítás mellett döntöttek.

Sajnos elmarad az esküvő, mert már nem vagyunk együtt. Azért mondtam igent neki tavaly, mert nagyon szerettük egymást és ő egy nagyon jó ember, de nem egymás emberei vagyunk, és ezt be kellett látnom. Nem lehettünk önzők, engednünk kellett, hogy boldog lehessen a másik. Azt kívántam neki, hogy találja meg a menyasszonyát, aki mellette marad örökre. Úgy éreztem, muszáj mennem, mert ez így senkinek nem jó, és szerettem volna, ha úgy becsülik, ahogy megérdemli

– magyarázta az énekesnő.

Nagyon fájt és sokáig tartott, mire felismertük a problémát, de hiába próbáltuk, nem tudtunk változtatni a dolgokon, rájöttünk, hogy külön kell folytatnunk és elengedtük egymást. Hosszútávon jobb lesz így mindenkinek, viszont ezek után nehezebben fogok megbízni bárkiben, ilyenkor az ember falakat húz maga köré. Romantikus alkat vagyok, és a szerelem kihozta belőlem azt, hogy fiatalon is megházasodtam volna. Azóta úgy gondolom, ráérek mindennel, most még nincs, aki ezt éreztetné velem, óvatos vagyok, védem a szívem. Ezt leszámítva még mindig hiszek abban, hogy vár valahol a lelkitársam, lehet, már találkoztam is vele…

Ami a zenei karrierjét illeti, Juhos a beszélgetés során hozzátette: szeretné kiadni a fiókban lapuló dalait és sikeres énekesnővé válni. Legnagyobb álma az, hogy minél több embernek megmutathassa a tehetségét, és ne csak a különféle műsorokból ismerjék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik