Nem újdonság, hogy ismerős arcok bukkannak fel egy-egy új műsorban, és ez az egy hete indult A Kísértés esetében sincs másként. Mint korábban megírtuk, Jákob Zoltán egykori, A Nagy Ő-s barátnőjelöltje, Nati is szerepel a realityben, ahol az egyik párost – Dorinát és Noelt – a Power of Love című párkereső műsorból lehet ismerni. Rajtuk kívül a Linda–Gergő párosnak sem ez az első tévés szereplése.
- Gergő először 2015-ben, az Éden Hotel harmadik, TV2-n sugárzott évadában tűnt fel. Az akkor 19 éves, vízimentőként dolgozó fiú hódítóként érkezett a Costa Rica-i villába a 20. napon, és összesen 8 napot töltött ott, mielőtt társai kiejtették.
- 21 éves korában a 3. Survivorben tűnt fel. Akkori bemutatkozásából az derül ki, hogy jogot hallgatott a Debreceni Egyetemen, miközben továbbra is vízimentőként dolgozott. A túlélőshow-t végül önként adta fel, mikor kifogott rajta a Holtak szigetének vizes megmérettetése.
- 2017-ben egy másik RTL-es műsorban, A Konyhafőnök VIP-ben is szerepelt, és harmadik helyezést ért el a főzőversenyben.
- Az Éjjel-Nappal Budapestben Mátét alakította egy ideig.
- Szeptember eleje óta barátnőjével együtt látható A Kísértésben, ahol már az első este csókolózott egy másik lánnyal. Mikor erről Linda tudomást szerzett, azonnal véget vetett a kapcsolatnak.
Gergőnek egyébként az IMDb-n is van adatlapja, ami szerint kaszkadőrként dolgozott a tavaly bemutatott, nyolcrészes, Tündérkert című sorozatban.
Párja, Linda, 2009 és 2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, ahol színházrendező szakirányon végzett, majd szabadúszóként több színházban szerepelt, valamint dolgozott koreográfusként és táncosként is. 2014 környékén szerepelt a TV2 dokureality-sorozatában, a Magánnyomozókban. Karakterét Zolnai Nikinek hívták.
A kísértők közül Zotya a két évvel ezelőtti Money or Love-ban volt benne, Niki pedig Papp Zsomborral ismerkedett a Celebrandiban.