Szórakozás

Judy és párja elmondták, hogyan ismerkedtek meg

YouTube / Palikék világa by Manna
YouTube / Palikék világa by Manna
Az énekesnő azt mondja, kis híján a lánya hozta össze őket.

Judy és párja, Krisztián nemrég közösen adtak interjút Palik Lászlóék Ilyen az élet című műsorában. Mint mondták, 5-6 évvel ezelőtt találkoztak először, a férfi ugyanis egy ruhaboltban dolgozott, ahol az énekesnő gyakran megfordult, az üzlettel végül együttműködést is kötött.

A műsorvezetők érdeklődésére Judy elárulta, hogy egy ponton úgy döntött, kevesebbet jár majd az üzletbe, és inkább a stylistja segítségét kérte a ruhaválogatásban, úgy érezte ugyanis, olyan jól kijönnek a boltban dolgozó Krisztiánnal, hogy ebből akár még szerelem is lehet.

A legvégén igen, pontosan nyilván azért, mert a házasságom akkor már egy picikét hanyatlott. Akkor már ott tartottam, hogy nincs megoldás rá, és hogy már valamilyen úton-módon valahol az embernek vissza kell, hogy kapja azokat, amiket nem kap meg ott. Egy jó szóról beszélgetünk nyilván. Nőként esetleg egy visszajelzés, amiből hiányt éreztem

– magyarázta.

Ilyenkor nehéz elmondani, miben érzett az ember hiányt, mert ennyi év után azt érzed, hogy valami nem működőképes, aztán egyszer csak, amikor így elengeded ezt, hogy itt menthetetlenek a dolgok, és te mindent megtettél ezért a dologért, akkor kinyílik a világ és azt is észreveszed, amit eddig nem.

Az énekesnő hozzátette, szerinte neki előbb tetszett meg a párja, mint fordítva. Kezdetben csak baráti programokat szerveztek, melyeken volt, hogy Judy lánya, Maja is velük tartott. Később telefonon is elkezdtek egymással beszélni, majd üzengettek is egymásnak, egy alkalommal hét órán át, megállás nélkül. Úgy vélik, ekkor ismerték meg egymást igazán. Judy szerint pedig kis híján a lánya hozta össze őket.

Ültünk az autóban, akkor köztünk már több is volt, mint hogy egymásra néztünk. Nem tudtuk, hogy mondjuk el neki, hogy egyébként tetszünk egymásnak. Maja elől ült, mert éppen indulóban voltunk valamelyik irányba, és annyit látott csak, hogy Krisztián mindig hátranézett a hátsó ülésre rám, bazsalygott, szívekből állt a szemünk, a szánk, mindenünk, hogy »de jó lenne megpuszilni egymást, csak a Maja nem láthatja«. És akkor Maja nézett minket és azt mondta, »Krisztián, te miért nem csókolod már meg anyát? Mert szerintem anya, te tetszel Krisztiánnak«.

A pár egyébként két évvel ezelőtt költözött össze. Házassági tervekről a műsorban nem esett szó, azt viszont elárulták, hogy Maja nagyon szeretne kistestvért, korábban pedig az énekesnő is beszélt arról, hogy 50-hez közelítve is reméli, hogy párjával lehet még közös gyerekük.

Kapcsolódó
Judy az 50-hez közelítve is reméli, hogy párjával lehet még közös gyerekük
Azt mondja, nem görcsöl rá a dologra, de örülne, ha a sors megajándékozná őket egy közös babával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik