Élet-Stílus

Judy az 50-hez közelítve is reméli, hogy párjával lehet még közös gyerekük

TV2
TV2
Azt mondja, nem görcsöl rá a dologra, de örülne, ha a sors megajándékozná őket egy közös babával.

Kiss Judit Judy 2023 áprilisában tudatta a nyilvánossággal, hogy elválik lánya, Maja édesapjától, mondván: Molnár Balázsnak sem mint nő, sem mint anya, sem mint feleség nem felelt meg.

Az énekesnőre időközben újra rátalált a szerelem, párjával, Krisztiánnal már egy éve együtt vannak, össze is költöztek, nemrég pedig a Story magazinnak mesélt arról, hogy úgy érzi, nagyon megtalálták egymást.

A téma kapcsán Judy hangsúlyozta, hogy szerencsésnek érzi magát, amiért a lánya is kedveli Krisztiánt, ha ugyanis ő nem jönne ki vele, mint mondja, neki édesanyaként édeskevés lenne, mennyire vannak egy hullámhosszon a párjával.

Maja nagyon szereti Krisztiánt, nagyon nagy barátok lettek. Krisztián segít neki a matekban, meg angolt tanulni is. Kicsi a világ, kiderült, hogy ugyanaz a tanár tanította őt idegen nyelvre, mint aki most Maját. Szóval teljes az összefonódás és a harmónia

– árulta el Judy, aki úgy véli, idilli családi világuk talán már csak egy közös babával lehete kerekebb.

Nem vagyok rágörcsölve a témára, mert noha nem látszik, azért mégiscsak az 50. életévemben járok. Persze jó lenne, és Maja is nagyon örülne, hisz évek óta mondogatja a kis testvért. De bárhogy alakul, úgy jó, és én elfogadom. Nem ettől tesszük függővé a boldogságunkat. Örülnénk, ha a sors megajándékozna minket egy kisbabával, de ha nem adatik meg, akkor is jó minden.

Ami a jövőjüket illeti, a pár a házasság elől sem zárkózik el, ám Krisztián a lapnak úgy fogalmazott: majd akkor térnek vissza a kérdésre, ha Judy minden szempontból szabad nő lesz, volt férjével ugyanis még nem zárult le a válásuk.

Terveik közt szerepel most egy új otthon vásárlása is, miután úgy érzik, kinőtték már a házukat, illetve felmerült egy közös üzlet ötlete is.

Nem unatkozunk, folyton ötletelünk, miközben mindennap örülünk annak, hogy megtaláltuk egymást.

STORY
Kapcsolódó
„Sem mint nő, sem mint anya, sem mint feleség nem feleltem meg neki” – Judy 12 év után válik a férjétől
Szakember segítségével ébredt rá, hogy méltatlan lenne benne maradnia a házasságában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik