Szórakozás

Egy lopott kocsival, ittasan okozott baleset buktatta le az éttermekből notóriusan fizetés nélkül távozó párost

Михаил Руденко / Getty Images (illusztráció)
Михаил Руденко / Getty Images (illusztráció)
A luxuséttermekben elfogyasztott vacsorákért most a fogások eredeti áránál is drágábban fizethetnek meg, hiszen a páros mindkét tagját letartóztatták a rendőrök.

Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is egyre elterjedtebb jelenségnek számít az az angolul csak „dine and dash” néven emlegetett gyakorlat, amikor az ember beül egy étterembe, ahol jól megebédel vagy megvacsorázik, majd az étkezés után fizetés nélkül távozik.

Míg nemrég Floridából került elő egy nagyon kínos videó egy fiatal nőről, aki az ingyenebédre ácsingózók egyik legnagyobb hibáját követte el, ezen a héten ismét a jelenség fellegvárának számító Nagy-Britanniában bukott le rettentő bizarr módon egy éttermekből rendszeresen fizetés nélkül meglépő páros.

A Sun című brit bulvárlap beszámolója szerint ugyanis a 41 éves Sean Dempsey és a 34 éves Kerry Anne Smith júliusban két-háromnaponta járhatott különböző éttermekbe ingyen kajálni, de aztán annyira elszaladt velük a ló, hogy július 29-én már egy autót is elloptak a nő lakhelyén, egy Skócia keleti partvidékén fekvő Montrose nevű kisvárosban. Amivel aztán az ittas férfi még aznap este balesetet is okozott a szomszédos településen, Arbroath-ban.

Az óvatlan férfi két parkoló autóba is belehajtott véletlenül, ezért a baleset helyszínéről az éttermekhez hasonlóan gyorsan továbbálltak. De a rendőrök nem sokkal később megtalálták őket. Dempseyvel pedig ekkor meg is fújattak egy alkoholszondát, ami azt mutatta, hogy a férfi szervezetében a megengedett alkoholmennyiség duplája volt.

Ekkor mindkettejüket le is tartóztatták. Dempsey ezután beismerte az autólopást és azt is, hogy jogosítvány és biztosítás nélkül vezetett.

Illetve azt is, hogy július 13-án Dundee-ben, július 23-án pedig a lakhelyén, Arbroath városában lépett le fizetés nélkül egy-egy étteremből. Először egy 175 fontos (82 ezer forintos), később egy 126 fontos (59 ezer forintos) számlát kiegyenlítetlenül hagyva. De a férfi mellett végül a párja is bevallotta, hogy júliusban négy alkalommal is fizetés nélkül távozott egy-egy étteremből.

A páros által ingyen elfogyasztott fogások összege egyébként 682 font, azaz nagyjából 320 ezer forint volt, amit azóta ki is fizettettek velük. Az ügy tárgyalása szeptemberben lesz, és addig az óvadék megfizetése ellenében Sean Dempseyt és Kerry Anne Smith-t is szabadon engedhetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik