Szórakozás

Összeházasodott Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd

Tematikus esküvőjük volt.

Kovács Dániel Richárd, az RTL főrendezője év elején kérte meg Dobos Evelin színésznő kezét, bő egy év együttlét után. Esküvőjükre múlt hétvégén került sor, arról a Story legújabb számában meséltek.

Elmondásuk szerint minden tökéletes volt. Ők néhány családtag és barát társaságában már egy nappal korábban a helyszínre érkeztek, így bőven volt idejük felkészülni a ceremóniára.

Este hajnali kettőig beszélgettünk, fürödtünk, koktéloztunk, és mielőtt Evelinnel elmentünk volna aludni – természeten együtt, egy éjszakát sem szeretnénk külön tölteni –, még kimentem a kertbe megnézni, hogy áll a készülődés

– elevenítette fel az újdonsült férj, hozzátéve: akkor még semmi nem volt készen, azonban mire reggel felébredt, már minden fel volt díszítve, így ők csak hátradőltek és élvezték a napot.

Az időjárással is nagy szerencséjük volt, ragyogóan sütött a nap.

Mivel semmi dolgunk nem akadt, a legnagyobb nyugalomban süttettük a hasunkat a medence szélén. Aztán olyan délután magasságában rám pirítottak, hogy most már illendő lenne elkezdeni készülődni…

– idézte fel Dobos Evelin.

A menyasszonynak három ruhája volt, „az első egy vendégváró szatén, bő szárú, hátul kivágott kezeslábas”. A készülődés után felvette az esküvői ruháját, amin tervezőjének még az utolsó héten, az utolsó próbán is kellett igazítania.

Gyöngycsipkéből készült, és abból bevenni igazi kihívás! Csak hogy nem volt más lehetőség, ugyanis kifogytam belőle… A szalonban döbbentem rá, hogy pár hét leforgása alatt lement rólam négy kiló. Nem az esküvőszervezés miatt! Inkább csak mert kevesebb lett az edzés, és az az izom, ami a Sztárboxra való felkészülésem alatt feljött rám,  részben eltűnt. De visszatérve, ez a ruha volt a legszebb, amit valaha viseltem!

– mondta el a színésznő, utolsó állításával pedig férje is egyetértett.

Először Kovács Nádai Anikóval közös kisfia, Patrik vonult be mint gyűrűhordó, őt követte az édesapja a Superman zenéjére, az esküvő tematikája ugyanis a filmek és sorozatok voltak. Ez később a lagzi dekorációjában is visszaköszönt.

Ahogy vártam Evelinre, hogy kisétáljon a főépületből, ezer dolog pörgött át az agyamon. Hogy mit jelentett ez a másfél év vele. Hogy mennyire nagyszerű érzés nekem, édesapának azt látni, hogy így szeretik egymást a fiammal. Hogy pár hét után tudtam, el akarom venni. Majd megjelent a menyasszonyom, elkezdett felém lépkedni, és a lélegzetem is elállt. Nem vagyok egy sírós fajta, de akkor ott nem tudtam uralkodni a könnyeimen

– mesélte Kovács Dániel Richárd.

A szertartás egyik barátjuk vezette, a fogadalmaikat pedig ők maguk fogalmazták meg, spontán mondták el egymásnak az érzéseiket és a gondolataikat.

Volt, amikor a násznép velünk együtt nevetett, volt, amikor együtt sírtunk

– mondta el a színésznő.

És ezután a lemenő nap fényében férjnek és feleségnek nyilvánítottak minket

– árulta el a rendező-producer.

Ezután a násznéppel átvonultak a lagzi helyszínére, és következett a friss házasok a nyitótánca, majd a vacsora és később a négyszintes torta.

Éjfélkor szabolcsi töltött káposztát szolgáltak fel, ehhez a hagyományhoz ragaszkodtunk. És ha már szokások, volt menyasszonytánc is, ahol annyit táncoltam, mint még soha

– magyarázta Dobos, aki a harmadik ruháját a menyecsketánchoz vette fel.

A meghívottak között több hazai híresség is volt, például Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyyricza Dóra, Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv, valamint Dobrády Ákos és Kefir.

Amikor ez a cikk megjelenik, mi épp a nászutunkat töltjük Szardínián. Kilenc-tíz napra sikerült kihúzni magunkat a naptárból, amiért nagyon hálásak vagyunk. Húzós időszak van mögöttünk, rengeteg munka, forgatás, meg persze az esküvőszervezés. Ránk fért már a pihenés

– mondta el zárásul Dobos Evelin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik