Múlt szombaton Zséda adta elő Ed Sheeran budapesti koncertjének nyitóprodukcióját, erről, illetve a brit énekessel való találkozásáról mesélt a Reggeliben.
Van jó pár dala, amit kifejezetten hallgatok és szeretek, és emberileg nagyon helyes volt. Volt egy pár percünk beszélgetni a backstage-ben a folyosón. Megbeszéltük, hogy hánykor lesz erre lehetőség, és akkor ez így is volt. Nagyon kedves volt, először a köralakú színpad különleges adottságairól beszélgettünk. Megkérdezte, hogy tetszett ez nekem. Azt mondta, ő nagyon szereti, és kíváncsi volt, nekem milyen élmény volt. Egy picit beszéltünk a családról, kérdeztem, hogy itt vannak-e. Ennek volt egy privát jellege, úgyhogy ezt nem mondom, de nagyon-nagyon emberi volt az egész. Ő maga meg fantasztikus, zseniális
– mondta el az énekesnő az RTL reggeli műsorában.