Szórakozás

Majka: Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A rapper kifejtette véleményét az Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert között tettlegességig fajuló vitáról.

Tettlegességig fajult a Facebook-vita: Ábrahám Róbert megütötte Puzsér Róbertet – írtuk meg múlt hétvégén. A Pesti Srácok újságírója először maga ment be az incidens után a rendőrségre, ám néhány órával később, már Puzsér feljelentése után, a rendőrök mentek érte.

Szombat hajnalban megjelent a rendőrség, őrizetbe vettek a gyerekeim előtt, az ügyvédemet sem hívhattam fel. Hajnalban bezártak egy zárkába, rabosítottak, és kihallgattak

mondta el Ábrahám Róbert.

Az esetet Majka is véleményezte a Facebook-oldalán, bekezdését azzal kezdte, hogy az interneten mindenhol arról van szó, hogy a verbális agresszió komolyabb károkat tud okozni, mint a fizikai, és ezzel ő is egyetért.

Mégis azt olvasom most, hogy az Ábrahám Robit vették őrizetbe és rabosították, mert lepofozta Puzsért, aki egyébként őt előtte sokszor verbálisan bántalmazta. És nemcsak őt! A fél országot…

– írta a rapper, majd értetlenségét fejezte ki, amiért ez így alakult.

„Akkor most ez hogy van? Azoknak a senkiházi patkányoknak, akinek csak ahhoz van bátorságuk, hogy a számítógépmonitor előtt játszák meg a nagy megmondóférfit, mindent lehet? Először arra hivatkoznak, hogy a közszereplőknek sokkal többet kell tűrnie, mint az átlagembernek, ami egyébként egy ordas nagy faszság. De a kedvenc reakcióm, hogy a való életben, mikor szemtől szemben találkoznak azzal, akit mocskoltak, megpróbálnak az intellektusra hivatkozni és amögé bújni, hogy értelmes, normális ember nem veri pofán a másikat, és nem alkalmaz agressziót. Aztán mikor mégiscsak pofán vannak vágva, akkor meg megy a rapli, hogy ezt mégis hogy merte megtenni a másik?”

Majka leírta, az ügy résztvevői közül senki sem a barátja, de Ábrahám pártját fogja a vitában.

Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos… Ő az a fajta hülyegyerek a suliban, aki nem ért a szép szóból. Sokadjára sem. Mindenkinél okosabb, és hiába mondják neki, hogy Robika ezt ne csináld, ez már túlzás, ő azért is. Bár aki a dolgok mögé lát, az pontosan tudja, hogy ez a célja. Most megint róla fog szólni minden, és valószínű, hogy neki ettől megy vér a pöcsébe. Nagyobb megalomán, aljasabb cselszövő, gondosabban megtervezett pózer, mint bárki, aki a céltáblájára került az elmúlt évtizedben.

Posztját egy Puzsér Róbertnek címzett üzenettel zárta: „Szóval kedves Robika!!! Ilyen az, mikor vállalni kell a felelősséget a szavaidért. És ki tudja mennyien állnak még sorba azért, hogy vegyenek neked egy sajtos tejfölöst.. (?!) Alig várom hogy kinyisson a büfé.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik