Szórakozás

Hrutka Róbert Tompos Kátyáról: Úgy gondolom, a szíve mélyén felkészült arra, hogy egyszer vége lehet

Skyfilm
Skyfilm
Hősként emlékszik a néhai színésznőre, aki betegsége utolsó napjaiban is reménykedett.

Május 31-én a 24.hu-n is tudattuk az olvasókkal, hogy Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész-énekes hosszan tartó betegség után elhunyt – mindössze néhány nappal azután, hogy összegyűlt a külföldi gyógykezelésének finanszírozásához szükséges pénzösszeg, melynek eléréséhez gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet és gálaestet is szerveztek. 41 éves volt.

A néhai színésznő jóbarátja, Hrutka Róbert most a story.hu-nak adott interjút, melyben elmondta: hősként emlékszik Tomposra, aki még a betegsége utolsó napjaiban is reménykedett.

Orvos barátja végig mellette volt, mindig elmagyarázta, mi a következő lépés, mire készüljön. Ő talált rá mindig a következő kezelésekre. De úgy gondolom, Kátya a szíve mélyén felkészült arra, hogy egyszer vége lehet. Valószínűleg azért is keresztelkedett meg

– mondta a portálnak az énekes-zeneszerző, aki az interjú során azt is megosztotta, hogy Tompos Kátya még a közeli barátaival sem igen beszélt a betegségéről.

Amikor 2018-ban bent volt a kórházban, én vittem haza. Azt mondta, menjünk be az intézet udvarán lévő kápolnába. Meggyújtotta az összes mécsest, és imádkozott, pedig akkor még nem is tudta, milyen nagy a baj.

A beszélgetés alkalmával Hrutka kiemelte, hogy sokan kiálltak a színésznő gyógyulásáért, a felé áradó szereretnek pedig úgy véli, gyógyító ereje volt.

Ő lett a híd ember és ember között, ahol mindenki azt érezte, nemcsak őt, hanem önmagából is megmenthet egy darabot. Azt a darabot, ami képes küzdeni egy közös ügyért, képes kimutatni a szeretetét, képes valóra váltani a csodákat. Kátyánál sajnos az idő legyőzött minket, de mégis minden egyes perc és óra megérte, ami érte történt

– fogalmazott a zeneszerző, hozzátéve: azzal, hogy jóbarátja elment, belőle is elveszett valami.

Ebben a csendben talán könnyebb lesz újra önmagunkra találni, vagy meglelni azt, amiről úgy hisszük, elveszett. Kátya a halálával elvitt magával valamit, ami tele volt energiával, mosollyal, zenével, amit nem látunk, csak érzünk, mert átölel és észrevétlen körbevesz minket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik