Szórakozás

Suki Waterhouse azt mondja, körülbelül egy évtizedbe telt, mire összeszedte magát a Bradley Cooperrel való szakításuk után

Karwai Tang / WireImage / Getty Images
Karwai Tang / WireImage / Getty Images
A két évig tartó kapcsolat kezdetekor a színésznő 21, a színész pedig 38 éves volt.

Suki Waterhouse nemrég a Vouge-nak adott interjút, melyben a 2015-ben történt, Bradley Cooperrel való szakítása is szóba került. Mint kiderült, kapcsolatuk vége annyira megviselte az énekes-színésznőt, hogy közel egy évtizedbe telt, mire feldolgozta a történteket.

Tényleg azt mondom, hogy ezen a ponton elég erős vagyok, de amikor valami nagyon nyilvános dolog történik veled, a történet pedig mögötte sötét és nehéz, valójában nem vagy jól és nem tudod megmagyarázni magad a világnak, az nagyon elszigetelő is zavaró. Valószínűleg egy évtizedbe telt, mire feldolgoztam, és valóban készen álltam arra, hogy ez a bővülés eljöhessen az életembe

– osztotta meg a magazinnal.

A téma kapcsán hozzátette, hogy a zenélésre mindig terápiaként tekintett, a szakítását is több dalban megénekelte.

Korábbi kapcsolatait illetően úgy fogalmazott:

A húszas éveid elég szadisztikusak. A szerelem, amit akkoriban megtapasztaltam mindig csak fetisizálás volt, és azt hiszem, ha így szeretnek, csak büntetést kapsz. Amikor belépsz a harmincas éveidbe, szinte azonnal egy kicsit több tiszteletet kapsz. Ez valahogy egyszerre örömteli és sokkoló.

A színésznő a riporter érdeklődésére kijelentette, a fájdalmas emlékek ellenére sem változtatna meg semmit, amit megélt eddigi életében.

Mindezek a kaotikus utak, amelyeken az életem ment, mindig materiálisak voltak. Még akkor is, amikor a dolgok nagyon nehéznek tűntek, ez elvezetett egy olyan szerelemhez, ami igazán tiszta, egy olyan élethez, ami most… Reggelente úgy ébredek fel, hogy nagyon jól érzem magam. Valószínűleg egy ponton megint padlóra kerülök majd, de ez már csak így működik. De viseled a sebhelyeidet, és ha tudsz belőlük valamit építeni és megosztani, az a csúcs

– tette hozzá.

A színésznő egyébként jelenleg Robert Pattinsonnal jár. 2018-ban ismerkedtek meg, tavaly decemberben eljegyezték egymást, idén pedig megszületett az első közös gyerekük.

Kapcsolódó
Megszületett Robert Pattinson és Suki Waterhouse első gyereke
Los Angelesben sétált együtt a család.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik