Szórakozás

Sean Pennt minden nap örömmel tölti el a tudat, hogy szingli

Randy Holmes / Disney / Getty Images
Randy Holmes / Disney / Getty Images
Túl sokszor tört már össze a szíve, mondja.

Sean Penn a New York Timesnak úgy nyilatkozott, „minden nap örül”, hogy nem él párkapcsolatban. A 63 éves Oscar-díjas színész eddig nem volt túl szerencsés, már ami a szerelmet illeti: számos szakításon van túl, háromszor nősült, és mindhárom házassága válással végződött.

Én egy szabad ember vagyok. Ha belépek egy kapcsolatba, akkor is szabad leszek, különben nem lépek bele abba a kapcsolatba. Nem fogok szenvedni. Nem akarom, hogy a romantika miatt újra összetörjön a szívem

– mondta Penn, hozzátéve: „a kapcsolatoknak nem kell feltétlenül drámainak vagy megterhelőnek lenniük”, és ő most már ügyel arra, hogy elkerülje a „felesleges drámát és traumákat”.

A színész múltbéli románcaira visszaemlékezve úgy fogalmazott, „az első dolog, amit reggel megláttam, az egy szempár, ami azon tűnődik, mit fogok aznap tenni, hogy boldoggá tegyem őt”, de mint mondta, ezt „ritkán viszonozták”.

Sean Penn exei között van MadonnaRobin Wright és Charlize Theron is. Legutóbbi feleségével, Leila George-dzsal 2021-ben váltak el, egy év után. Egyik házasságáról a színész azt mondta, annak háttérzaját különböző valóságshowk adták.

A szobában sem voltam – és ezt nem azért mondom, hogy aranyosnak tűnjek –, mégis haldokoltam. Éreztem, hogy a szívem és az agyam összezsugorodik. Ez szinte bántalmazás volt

– fejtette ki Penn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik