Szórakozás

Autópályán szenvedett balesetet Mischinger Péter és családja

TV2
TV2
A kocsijukba szállt a sávelválasztó betonkordon, az exatlonista kisfiát kórházba vitték.

Február közepén született meg Mischinger Péter és felesége, Judit kisfia, aki apja és nagyapja után a Péter nevet kapta. A háromtagú család és az egykori Exatlon-versenyző édesapja húsvéthétfőn balesetet szenvedett az M3-as autópályán, erről Mischinger a Borsnak beszélt.

Mint kiderült, családlátogatásról mentek hazafelé Egerből, mikor az autópálya bevezető szakaszán a szembe sávban nagy sebességgel jött egy autó, kihajtott elé egy másik jármű, a sofőr elrántotta a kormányt, és ugyanazzal a sebességgel beleszállt az elválasztó betonkordonba – idézte fel a balesetet Mischinger Péter.

Akkora erővel, hogy három betonelem elrepült, az egyik oldalról belénk szállt, a tetején lévő vasrács a motorháztetőbe robbant. Miután megtörtént a baleset, az volt az első gondolatom, hogy megsérült-e a kocsiban bárki, a kisfiam, Juci, apukám… Ahogy realizáltam, hogy úgy néz ki, mindenki jól van, már a többi autót néztem, hogy ott kell-e valakinek segíteni

– mondta el Mischinger Péter. Hozzátette: hatalmas szerencséjük volt, hogy sértetlenül szálltak ki az autóból, amit az apja vezetetett, aki negyven éve hivatásos sofőr.

Nagyon jól reagálta le az ütközést, de elkerülhetetlen volt. Jött a rendőrség, jöttek a mentők, megvizsgáltak bennünket, belső sérülés esélye miatt további vizsgálatra Jucit és kisfiunkat, Petikét kórházba akarták vinni. De Jucit felnőtt kórházba, a kicsit gyermekkórházba, el akarták őket választani, így a párom inkább lemondott a kivizsgálásáról, ment Petikével, bent is tartották őket 24 órára megfigyelésre. De szerencsére nem volt semmi gond. Stramm gyerek, mint az apja!

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik