Szórakozás

D. Tóth Kriszta: Mikor nagyon lefogytam és bezsebeltem ezeket, hogy de jól nézel ki, hú, de vékony vagy, akkor mindig irtózatosan szarul voltam

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
Azt mondja, akkor kapta a környezetétől a legpozitívabb visszajelzéseket a testére vonatkozóan, amikor élete legnehezebb periódusait élte meg éppen.

D. Tóth Kriszta a Ki vele! legutóbbi adásában osztotta meg a nézőkkel, hogy olyan közegben nőtt fel, melyben a szeretetnyelv az „etetés” volt, édesapja pedig máig úgy várja haza őket, hogy rögtön arról érdeklődik, mit készíthet nekik. Máig szeret főzni és a szeretteivel enni, a téma kapcsán viszont elmondta, hogy a saját testét illetően mindig is vegyes érzései voltak.

Úgy élem meg a saját testemet, hogy ambivalens érzéseim voltak mindig az elmúlt 49 évemben azzal, hogy most éppen hogy nézek ki. Hogy túl sok, túl kevés, satöbbi, ez egy ilyen öt kilót jelent oda-vissza. Amikor nagyon lefogytam és bezsebeltem ezeket, hogy de jól nézel ki, fogytál?, hú, de vékony vagy, de szép vagy, izé, akkor mindig irtózatosan szarul voltam

árulta el a műsorvezető, aki mint mondta, az említett az időszakokban magánéleti és egészségi problémákkal küzdött, vagy éppen olyan mennyiségű munkaterhelés nyomta a vállát, ami nem volt egészséges.

Nem voltam egyensúlyban. A társadalom meg a környezetem akkor adott a legjobb visszajelzéseket a testemre

– tette hozzá.

A műsor következő, hétfői adásában női témák kerülnek majd előtérbe: menstruációtól a menopauzáig, tabuk nélkül.

Kapcsolódó
Cinthya Dictator elismerte, hogy minden megosztott fotóján van utómunka
A fotóművész azt mondja, megtépázták az önbizalmát a külsejére tett bántó megjegyzések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik