Szórakozás

Házasság első látásra: Petra és Andris kiszálltak a kísérletből

Mindketten jobbnak látták, ha lezárják a házasságukat.

A Házasság első látásra elmúlt adásaiban csúnyán elmérgesedett a viszony Andris és Petra között. Legutóbbi veszekedésüket követően a feleség a barátja, Dani tanácsára le is húzta a vécén a jegygyűrűjét.

A műsor kedd esti részében a házaspár a pszichológusok társaságában találkozott újra, ahol mindketten kijelentették, hogy szeretnének véget vetni a kapcsolatuknak, és befejezni a kísérletet.

A beszélgetést követően Andris azt mondta a kamerának, úgy véli, sokat tanult a műsornak köszönhetően, és megerősödött benne az érzés, miszerint mindenféleképpen meg kell beszélni a dolgokat, és úgy lezárni a kapcsolatot, hogy mindenki egy szép pontot tudjon tenni a végére. Petra viszont úgy fogalmazott:

Szerintem ezalatt a beszélgetés alatt sem derült ki az, hogy én egyébként dühös vagyok rá és megbántva érzem magam. Mert azért azt gondolom, hogy férfi nem beszélhet így egy nővel, és ezt én igazából ugyanúgy nem mondtam ki. Viszont szerintem ez a beszélgetés annyiban is segített, hogy bennem ezek a rossz érzések csökkentek. De az is egy intő jel, hogy nem valóak hozzám ezek a nárcisztikus férfiak, mert az én személyiségem, habitusom ezt nem tudja kezelni.

Az adás későbbi szakaszában ismét közös vacsorára voltak hivatalosak a párok, ahová Andris érkezett meg utolsó előtti vendégként. A lemezlovas a többiek érdeklődésére elmondta, hogy Petrával szakítottak, majd amikor azt kezdte el ecsetelni, hogy az elmúlt időszakban megutálta a feleségét, Petra is befutott, jelezve, úgy érzi, pont róla van szó.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik