Szórakozás

D. Tóth Kriszta: Volt, hogy öt férfi ült velem szemben, és volt ilyen mucika érzésem

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
„Visszahallottam én is azt, hogy azt hitték rám, hogy ez egy cuki lány, de hát milyen agresszívan tárgyalt.”

Közel másfél órás interjút készített D. Tóth Krisztával a Telex. Ebben a korábban tévésként is működő újságíró-lapalapító egyebek mellett arról beszélt, az idő múlásával egyre nagyobb szintű önismertre tesz szert, és ma már nem teszi ki magát olyan szituációknak, amiben nem érzi jól magát.

Mesélt korábbi kiégéseiről is, amiket már egyre tudatosabban tud kezelni. Cégvezetőként tavaly jutott el odáig, „hogy ki tudtam mondani azt, hogy elértem a vezetői kvalitásaim határáig, és ha nem csatlakozik be valaki a felsővezetésbe, aki az egész médiapiaci gondolkodást nálam fejlettebben és tapasztaltabban behozza, akkor én gátja leszek a saját vállalkozásomnak”.

Ezt a tudást és tudatosságot nem adják könnyen. Évekig jártam terápiába, részben a magándolgaim feldolgozása, tudatosítása és az érzelmi eszközkészletem bővítése okán, illetve a vezetői létem működtetése miatt is hasznos volt. Nagyon sokat tanultam magamról. Például hogy ne érzelemből hozzak döntést, és ha érzem az elárasztottságot, akkor meg tudjam fogni, és kordában tudjam tartani az egómat

– fogalmazott az újságíró.

Szerinte nagyon fontos lenne beszélni a mentális egészségről. Hozzátette:

a kiégés nem úri huncutság, társadalmi szinten kellene vele foglalkozni.

Azt is elmondta, hogy felvételizik a Semmelweis Egyetemre, ahol kétéves mentálhigiénés képzést szeretne elvégezni.

A későbbiekben a közel tíz éve futó Elviszlek magammal című műsora kapcsán elárulta, hogy tudatosan odafigyel a vendégek nemi megoszlásának egyensúlyára, viszont a YouTube-on „számszerűleg kimutatható, hogy a férfi vendégeket többen nézik”.

„Statisztikák tekintetében a nők még mindig alulreprezentáltak az élet számos területén, legyen szó politikai döntéshozatalról, vállalati csúcsvezetőkről, de kisebb cégek tulajdonosai között is kétszer annyi férfi van, mint nő” – mondta D. Tóth, aki szerint „ez egy folyamat, ezen dolgozni kell, ezen dolgozunk mi is”.

Női cégvezetőként neki is voltak negatív tapasztalatai, gyakrabban vágtak a szavába például, ha férfiakkal tárgyalt, viszont úgy gondolja, változik a társadalmi környezet, és valamelyest javul a helyzet.

De az elején volt olyan, hogy öt férfi ült velem szemben, velük kellett tárgyalnom, és volt ilyen mucika érzésem. Ahogy beszélnek hozzám, ahogy barátilag ráteszi a vállamra a kezét. Ezek nüanszok, mikrocselekedetek, ami azért pluszfeladatot ró arra a nőre, aki azért ül ott, hogy képviselje a vállalkozását. És amikor ő ennek ellenére és ebben a környezetben határozottabb hangot üt meg, akkor azt mondják rá, hogy agresszív. Visszahallottam én is azt, hogy azt hitték rám, hogy ez egy cuki lány, de hát milyen agresszívan tárgyalt. Miközben semmi más nem történt, mint hogy partnere lettem annak az embernek, aki történesen férfi volt, és az ellenérdekelt oldalon ült. És aztán lett egy kompromisszum, nem lenyomtam valamit valakinek a torkán

– mesélte.

D. Tóth Kriszta szerint az is hatalmas dolog már, hogy tudunk minderről beszélni. „Az lenne jó, ha ez nem csak Belpest és Belbuda valósága lenne, minden nő valósága lenne Magyarországon, hogy azt tudja mondani, hogy eddig és ne tovább. Vagy, és nem akarok már túl sokat kérni, de esetleg a férfiakba is beépüljön egy szűrő, hogy nem nyúlok úgy hozzá, nem mondom ezt, nem teszek megjegyzést a külsejére, ahogy neki nem oké” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik